Árnyékvilág~6.Fejezet: Lelepleződve

Haliihóóó! 
Itt is a friss! :D Köszönöm a komikat: cara-nak, Dinah-nak, Natalie-nak és B.Mary-nek!!!  
Milyen lett az új dizi??? Am: szavazást fogok kirakni, hármat is léccci szavazzatok!! :D *kiskutyaszemek* Amúgy Peter-t a Főszereplők menüpont-ban megtaláljátok-ha esetleg valaki még nem látta-míg Prudence és Mike képét a mellékszereplők menüpontban.

"Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok."
Valerie


/Valerie Volturi/


Undorító! Gyűlölöm őket, mindegyiket egytől egyig!! Hogy kikről beszélek? Cullen-ékről! Mindegyik egy kétszínű bunkó, egyedül Emmett-et kedvelem. Na de ki nem bírná azt a nagy, perverz mackót? Eltelt a két nap villám gyorsan, majd csak azt érzékeltem, hogy Hétfő van! A szívem a torkomban dobogott, amikor beléptem a hatalmas iskolai kípún és megpillantottam Peter-t. Rám villantotta azt a mosolyát, amit imádtam, azt a pajzán vigyort. 
-Szia!-öleltem meg.
-Hercegnő!-puszilta meg a hajam.
Dühösen fújtam egyet, hisz mint azt tudjuk, utálom, ha lehercegnőznek.
-Menjünk.-javasoltam, mert nem volt kedvem behúzni neki, miután olyan szép pár lettünk.
-Oké.-vigyorgott, majd egymás mellett sétáltunk be az intézménybe. 
A nap, szokásosan unalommal telt, boldog voltam, amikor meghallottam az utolsó csengőt. Utam Peter kocsijához vezetett, ugyanis megbeszéltük, hogy átmegyek hozzájuk tanulni. Apa belegyezett, tudta, hogy milyen érzés szeretni valakit. Beszálltunk az járműbe és meg sem álltunk Peter-ék házáig. Kisegített a kocsiból, és végre kézen fogva sétáltunk be a házba. Amint átléptük a küszöböt, palacsintaillat csapta meg az orrom.
-Mondtam, hogy fogja vissza magát.-morogta Peter az orra alatt.
-Kicsoda?-néztem fel rá.De nem is kellett válaszolnia, ugyanis egy gyönyörű, barna hajú nőt pillantottam meg. Olyan 30-40 éves lehetett. Odajött hozzánk.
-Szia, biztosan te vagy Valerie. Peter rengeteget mesélt rólad.-mosolygott rám. Vigyorogva néztem az említettre, és pont úgy nézett az anyjára, ahogy én szoktam Selena-ra.
-Örvendek, Mrs. Wellcent.-bólintottam, még mindig vigyorogva.
-Ugyan már édesem, szólíts nyugodtan Cassandra-nek.-legyintett.-Kértek palacsintát?
Nem tudtam mit feleljek. Padtársam ezt bizonyára megérezte, hiszen ő válaszolt helyettem.
-Valerie már nagyon éhes, rég nem evett.
-Remek! Akkor gyertek.-bökött fejével a konyha felé. Ő ment előre, így egész nyugodtan vállba verhettem Peter-t. 
-ÁU!-dörzsölte fájós tagját.
Eközben már beértünk a konyhába. Mrs. Wellcent elénk rakott egy-egy jól megrakott tányért, és hozzáláttunk a falatozáshoz. Néhány perccel később már Peter szobájában bújtuk a könyveket.
-Mi jött ki a 2-esre?-nézett fel rám.
-2360.-válaszoltam meg.
-És a 3-asra?
-Számold ki!-csattantam fel.
-Nem akarsz segíteni?-vonta fel az egyik szemöldökét.
-Eszemben sincs. Nem vagyok én megoldókulcs.-méltatlankodtam.
-Szerinted.-mormogta majd felvillantotta jellegzetes peteresvigyorát.
-Szemét.-megcsóváltam a fejem.-Készen vagyok.
-Én meg majd megcsinálom, ha elmentél.-csapta össze a könyveit. Majd eldobta azokat és az ölébe húzott. Hajába túrtam és úgy kezdeményeztem a csókot.El sem tudom mondani, mennyire hiányzott ez, hogy az ajkát az enyémre simítsa. Hiszen péntek óta nem éreztem.
-Nem megyünk el sétálni?-mormogta, de az ajkunk még mindig összeért.
-Jobb ötletem van.-dőltem hátra, magammal húzva őt is.
-Semmilyen erotikai dolgon ne járjon az az aranyos kis fejed, mert anya az ajtó előtt hallgatózik.-rázta meg a buksiját.
-Jó.-morgolódtam, majd kéz a kézben mentünk le a kis rétre, ami a házhoz elég közel volt. Mesébe illő látvány volt. A szél felém sodorta a virág és Peter illatát is. És még valamit. A hangsebességnél is gyorsabban álltam kedvesem elé. Egyetlen mozdulattal védtem ki a nomád vámpír támadását és hajítottam jó messze. Támadó pozícióba erőltettem a testem, készen arra, hogy halált osszak. Teljesen megfeledkeztem a hátam mögött álló Peter-ről. A vámpír megint támadott, elkapta a nyakam, majd kicsavarta a karom. Férfi volt. Felix megtanított mit kell csinálni ilyenkor. A másik kezemmel elkaptam zsíros, fekete haját és teljes erőből hátrafeszítettem a fejét. Felordított. Erre én felpattantam, és teljes erőből behúztam neki egyet. Az ütéstől megtántorodott. Belerúgtam a mellkasába. Éreztem, ahogy márványbőre szétszakad ütésem erejétől, majd egyetlen mozdulattal felgyújtottam. Csak néztem az égő halmot, ami a vámpírból maradt. 
-Ez meg mi a büdös franc volt?!-hallottam meg egy hangot,ami végül felébresztett a kábulatból.
-Peter...
-Mi vagy te?-nem hátrált, meg sem ijedt, csak állt ott és láttam rajta, hogy irtó dühös.
-Vámpír.-mondtam ki. Arcára kiült a hitetlenség, majd felváltotta a mosoly.
-Gondoltam, hogy valami nem stimmel veled.
Teljesen összezavarodtam. Félnie kellett volna tőlem.
-Akkor nem...félsz?-kérdeztem rá.
-Miért kéne? Ha meg akarnál ölni, már megtetted volna.-vonta meg a vállát.
 Olyan boldog lettem, hogy a karjába ugrottam. Olyan hevesen csókoztunk.
-A reakciódból ítélve te sem vagy ember.-pihegtem.
-Nem vagyok az.-válaszolta.
-Akkor mi vagy?-tettem fel a nagy kérdést.