Sziasztok itt az utolsó rész. Elhitetitek nehéz volt megírni, hiszen elszakadni ettől a történettől nagyon is rossz. Aztán eszembe jutott, hogy nincs vége, hisz folytatom a blogot az Árnyékvilággal. ;)
A komit köszönöm B.Mary-nek és Natalie-nak :D
Szóval jó olvasást és sok puszi:
NesssV.
Zene *.*
Ja és sok sok komit, mivel ez az utolsó feji!!!!
/Nessie szemszöge/
Fél perccel később már egy kórházi ágyon feküdtem. Fájt, nagyon is. Marcus egy tőrrel vágta fel a hasam, amiből később ömleni kezdett a vér.
-Mindenki kifelé!Csak én és Alec maradjunk a szobában!-parancsolta.
-Édesem tarts ki.-kérte szerelmem.
-Ez csak természetes.-mosolyogtam rá. Megpróbáltam nem sikoltani amikor a baba eltörte a bordáimat.
-Marcus, ugye nem fog...?
-Nem! A baba nem veszélyes rá nézve.-magyarázott a férfi.
Megszorítottam szerelemem kezét. Pár másodperccel később babagügyögés hangzott fel.
-Egy kislány!-jelentette ki Marcus.
-Milyen színű a haja?-kérdeztem halkan. Úgy nézett rám, mint egy bolondra, mintha azt kérdeztem volna, hogy a kutya emlősállat-e. De mikor látta, hogy csak vigyorogva várom a választ kimondta:
-Szőke.
-Mi?-kérdeztük egyszerre Alec-el, majd mindketten elnevettük magunkat.
-Igen. És kék szeme van.-jelentette ki.
-Kék?-értetlenkedtem.
-Az én hibám.-mosolygott Alec. Csak úgy sugárzott a boldogság az arcáról-Nekem is kék szemem volt.
Elnevettem magam, miközben Marcus átadta a kislányt férjemnek.
-Olyan izé vagy.-mondtam neki.
-Miért?-értetlenkedett.
-Mert te fogtad meg először.
-Egy pillanat és odaadom.-nézett rám kérlelő szemekkel. Bólintottam majd lenyűgözve néztem, ahogy a férjem a kisbaba arcát simogatja. Ő nem sírt, hanem csak gügyögött. Olyan aranyos volt.
-Gyönyörű.-suttogta szerelmem elragadtatva.
-Add ide!-követeltem mosolyogva.
Belefektette az ölembe. Tényleg csodaszép volt. Tanácstalanul néztem Alec-re.
-Valerie.-suttogta.
-Igen, Valerie.-szóltam elérzékenyülten, és megpusziltam kis arcát.
-Olyan...-de elakadt a lélegzetem. Hirtelen nem kaptam levegőt.
-Úristen! A tüdeje megtelt vérrel!-ordított Marcus-Nem kap levegőt.
Igaza volt.Nem! Nem akarok meghalni! Még nem! Élnem kell, a lányom mellett kell hogy legyek . Túl kell élnem.Valerie-t átadtam Alec-nek.
-Vidd ki.-fuldokoltam.Megtette amit kértem, de néhány másodperc múlva vissza is jött.
-Meg fog állni a szíve!-jelentette ki Marcus.
-Szeretlek.-suttogtam.-Mond meg Valerie-nek is. Kérlek!
-Nem, te fogod megmondani neki.-jelentette ki határozottan. Majd ajkait az enyémre nyomta és próbált levegőt fújni belém. Eltoltam.
-Meghalok, Alec. Itt az én időm. Szeretlek titeket.
És ezzel a két szóval kiléptem az élők soraiból. Lelkem felszállt egy különös világba. Meghaltam.
/Alec szemszöge/
Talán a sors nem akarta, hogy Renesmee-vel legyek. De akkor is ez már borzalmas dolog. Nem elég, hogy elvesztettem azt akit mindennél jobban szerettem, azt aki képes volt emberi érzelmeket kicsikarni egy vámpírból, de még Valerie is elvesztette az édesanyját. Órákon át Nessie holteste mellett ültem, és könnyek nélkül sírtam. Igen, én a nagy Alexander Volturi zokogtam. Összetörtem, már rág nem dobogó szívemet kifacsarták. Egyetlen mondat ébresztett fel ebből a tébolyból.
-A lányod.-adta át nekem Demi a csöppséget.
-Apa!-kiáltott fel boldogan, amikor meglátott.
-Mi a neve?-kérdezte Demi.
-Valerie Renesmee Volturi.
A lány felsóhajtott majd elhagyta a szobát
-Anya?-nézett fel rám hatalmas kék szemével a lányom. Az én lányom.
-Sajnálom, kicsim, de ő nincs itt.-ráztam meg a fejem.
-Hol?-hangja egy kicsi csengőhöz hasonlított. Olyan emberi, mégis túl tökéletes.
-Ő ott van fent, és vigyáz ránk.-mutattam felfelé.
-Ő ott.-mutatott Nessie holtestére.
-Nem, édesem. Ő már nincs itt.-majd egy utolsó pillantást vetettem arra a nagyszerű és csodálatos lányra aki újjáélesztette a Volturi-t, több száz vámpírt, a feleségemre, a szerelmemre és az életemre. Majd magamhoz öleltem a kicsi Valerie-t és elhagytam a szobát.
A komit köszönöm B.Mary-nek és Natalie-nak :D
Szóval jó olvasást és sok puszi:
NesssV.
Zene *.*
Ja és sok sok komit, mivel ez az utolsó feji!!!!
/Nessie szemszöge/
Fél perccel később már egy kórházi ágyon feküdtem. Fájt, nagyon is. Marcus egy tőrrel vágta fel a hasam, amiből később ömleni kezdett a vér.
-Mindenki kifelé!Csak én és Alec maradjunk a szobában!-parancsolta.
-Édesem tarts ki.-kérte szerelmem.
-Ez csak természetes.-mosolyogtam rá. Megpróbáltam nem sikoltani amikor a baba eltörte a bordáimat.
-Marcus, ugye nem fog...?
-Nem! A baba nem veszélyes rá nézve.-magyarázott a férfi.
Megszorítottam szerelemem kezét. Pár másodperccel később babagügyögés hangzott fel.
-Egy kislány!-jelentette ki Marcus.
-Milyen színű a haja?-kérdeztem halkan. Úgy nézett rám, mint egy bolondra, mintha azt kérdeztem volna, hogy a kutya emlősállat-e. De mikor látta, hogy csak vigyorogva várom a választ kimondta:
-Szőke.
-Mi?-kérdeztük egyszerre Alec-el, majd mindketten elnevettük magunkat.
-Igen. És kék szeme van.-jelentette ki.
-Kék?-értetlenkedtem.
-Az én hibám.-mosolygott Alec. Csak úgy sugárzott a boldogság az arcáról-Nekem is kék szemem volt.
Elnevettem magam, miközben Marcus átadta a kislányt férjemnek.
-Olyan izé vagy.-mondtam neki.
-Miért?-értetlenkedett.
-Mert te fogtad meg először.
-Egy pillanat és odaadom.-nézett rám kérlelő szemekkel. Bólintottam majd lenyűgözve néztem, ahogy a férjem a kisbaba arcát simogatja. Ő nem sírt, hanem csak gügyögött. Olyan aranyos volt.
-Gyönyörű.-suttogta szerelmem elragadtatva.
-Add ide!-követeltem mosolyogva.
Belefektette az ölembe. Tényleg csodaszép volt. Tanácstalanul néztem Alec-re.
-Valerie.-suttogta.
-Igen, Valerie.-szóltam elérzékenyülten, és megpusziltam kis arcát.
-Olyan...-de elakadt a lélegzetem. Hirtelen nem kaptam levegőt.
-Úristen! A tüdeje megtelt vérrel!-ordított Marcus-Nem kap levegőt.
Igaza volt.Nem! Nem akarok meghalni! Még nem! Élnem kell, a lányom mellett kell hogy legyek . Túl kell élnem.Valerie-t átadtam Alec-nek.
-Vidd ki.-fuldokoltam.Megtette amit kértem, de néhány másodperc múlva vissza is jött.
-Meg fog állni a szíve!-jelentette ki Marcus.
-Szeretlek.-suttogtam.-Mond meg Valerie-nek is. Kérlek!
-Nem, te fogod megmondani neki.-jelentette ki határozottan. Majd ajkait az enyémre nyomta és próbált levegőt fújni belém. Eltoltam.
-Meghalok, Alec. Itt az én időm. Szeretlek titeket.
És ezzel a két szóval kiléptem az élők soraiból. Lelkem felszállt egy különös világba. Meghaltam.
/Alec szemszöge/
Talán a sors nem akarta, hogy Renesmee-vel legyek. De akkor is ez már borzalmas dolog. Nem elég, hogy elvesztettem azt akit mindennél jobban szerettem, azt aki képes volt emberi érzelmeket kicsikarni egy vámpírból, de még Valerie is elvesztette az édesanyját. Órákon át Nessie holteste mellett ültem, és könnyek nélkül sírtam. Igen, én a nagy Alexander Volturi zokogtam. Összetörtem, már rág nem dobogó szívemet kifacsarták. Egyetlen mondat ébresztett fel ebből a tébolyból.
-A lányod.-adta át nekem Demi a csöppséget.
-Apa!-kiáltott fel boldogan, amikor meglátott.
-Mi a neve?-kérdezte Demi.
-Valerie Renesmee Volturi.
A lány felsóhajtott majd elhagyta a szobát
-Anya?-nézett fel rám hatalmas kék szemével a lányom. Az én lányom.
-Sajnálom, kicsim, de ő nincs itt.-ráztam meg a fejem.
-Hol?-hangja egy kicsi csengőhöz hasonlított. Olyan emberi, mégis túl tökéletes.
-Ő ott van fent, és vigyáz ránk.-mutattam felfelé.
-Ő ott.-mutatott Nessie holtestére.
-Nem, édesem. Ő már nincs itt.-majd egy utolsó pillantást vetettem arra a nagyszerű és csodálatos lányra aki újjáélesztette a Volturi-t, több száz vámpírt, a feleségemre, a szerelmemre és az életemre. Majd magamhoz öleltem a kicsi Valerie-t és elhagytam a szobát.
Két mondatot véstünk a kastély falába: "Non c'è cosa più meravigliosa, se si vuole qualcuno da amare e viceversa. Ma forse è la seguente: se si trova l'anima gemella." azaz: "Nincs csodálatosabb dolog annál, ha az ember szeret valakit, és viszont szeretik. De talán mégis van: ha az ember megtalálja a lélektársát."
Nem tudom mit tartogat nekünk a jövő, de ezt elismerem, hogy nem lesz könnyű. De ki fogok tartani a végsőkig. Renesmee kedvéért.
Vége
2 megjegyzés:
DE GONOSZ VAGY:(( (pont mint én:D)
nagyon várom már a 2. könyvet:DKíváncsi vagyok Alec milyen apa lesz:DD
Siess;)
millió puszi:
Natalie
Szia!
Úr Isten! Ezt hogy gondoltad??? :"((( Sírtam! Bár jól írtad meg, tetszett meg minden, nem gondoltam, hogy így lesz vége... ha ismered a Tortúra című megfilmesített könyvet, akkor most örülhetsz, hogy én nem ismerlek téged. Na mindegy, nem húzom fel magam ennyire... furcsa, hogy így lett vége. Izgatottan várom a 2. könyvet :')
Puszi
Mary
Megjegyzés küldése