24.Fejezet: Döntés

Hali! Bocsánat, hogy sokat késtem. Van egy félig szomorú félig vidám bejelentésem! A szomorú, hogy a töri a végéhez közeledik. Nem az ötlet és az időhiány miatt, hanem mert ilyen hosszúra terveztem az egészet! De NE higgyétek, hogy megszabadultok tőlem, ugyanis készülőben van a 2.könyv amit egyenlőre homály fed! Sok sok puszi és sok sok komit: Nesss *.*

/Nessie szemszöge/


Sétálva mentem a nagyterem felé. Beérve a tanácskozás zaja csapta meg a fülem. Egyből tudtam, hogy Alec-ék tanácskoznak arról , hogy mi legyen a büntetése Selena-nak. Gondoltam, hogy Alec meg akarja ölni.  Ezt mindenki tudta. Én is meg akartam ölni. Ugyanakkor, meg akartam menteni, hisz Demi mégis a barátnőm és nem engedhetem meg férjemnek , hogy végezzen vele. 
-Nem, Alec!-csattantam fel.
-De miért nem?-sziszegte. 
-Mert: okos és kedves.-gúnyolódtam, de láttam rajta, hogy majd felrobban.-Mert Demi testvére. 
-És?
-Azt mondtam, hogy nem , Alec.-szögeztem le.
-Jó.-állt fel felemelt karral, jelezvén, hogy megint én győztem.-De tartozol nekem.
-Bármikor.-mosolyogtam rá.-De a döntés, mostantól a tiétek!
Vigyorogva szaladtam ki a teremből. Elhatároztam, hogy nem megyek be a tárgyalásra. Egyrészt semmi kedvem se volt hozzá és azt hiszem ennyi. Így hát több mint fél órát teljesen egydül töltöttem. Majd 37 perc 29 másodperc elteltével Alec suhant be a szobámba.
-Na?-ültem fel és a szekrényre dobtam addig olvasott könyvemet az Üvöltő szeleket.
-Áh...megúszta egy figyelmeztetéssel. De csakis miattad.-dühöngött. Felálltam és magamhoz öleltem.
-Köszönöm.-suttogtam, majd felpipiskedtem és megcsókoltam. 
-Szívesen.-morogta.
-Mit szeretnél csinálni?-huppantam le az ágyra.
-Mi lenne ha úsznánk egyet?-kérdezte.
-Kettesben?-mosolyogtam.
-Csak mi ketten.




-BOMBA!
-Alec, basszus, még nem fogtam fel a hajam, olyan leszek, mint egy birka!-nyafogtam és megpróbáltam kirázni a hajamból a vizet. De a vörös tincseim, egyre göndörebbek lettek, ezért fogtam magam és Alec után ugrottam.
-Ha vergődök akkor engedj el jó?-kérdeztem gúnyosan.
-Hehe.
Majd a víz alá merültünk, ami nem volt se túl hideg se túl meleg. Szinte egymás karjaiban úsztunk, tökéletesen a másikhoz simulva, mintha egymásnak találtak volna ki minket.
-Ígérd meg, hogy soha nem hagysz el.-kérte Alec, és két keze közé fogta az arcom, amit lefejtettem magamról.
-Sajnálom, szerelmem, ilyet nem ígérhetek.-majd kétségbeesett arcát látva folytattam.-Nem azért mert nem akarok veled lenni. Hiszen mint mondtam neked: te vagy a mindenem. Hiszen te vámpír vagy én meg csak félvér. Egyszer el fogok menni, de neked tovább kell élned. Lehet, hogy hamarabb elmegyek, mint gondolod.-kezemet folyamatosan arcán tartottam, és félresimítottam egy barna tincset belőle. Egyik kezemet még mindig arcát simogatta, míg a másik, izmos mellkasán volt. 
-Nem, Nessie, te nem mehetsz el.-rázta a fejét.
-De egyszer-erőt vettem magamon és kimondtam-Meghalok.
-Miért csinálod ezt velem?-kérdezte könnyes szemmel, amik később megrekedtek és eltűntek valahol. Az én könnyeim ekkora már akkorára dagadtak, hogy kicsordultak a szemből.
-Nem tehetek ellene.-suttogtam.
-Mit titkolsz előlem, életem?-kíváncsiskodott tovább.
Hasam görcsbe állt.
-Alec én....én rákos vagyok.-böktem ki.
Szeme elkerekedett, szaporán vette a levegőt.
-Mi?-lihegte.
-Rákos vagyok és alig 2 évem van hátra.
-De te nem lehetsz.-dadogott.
-Alec menjünk el valahova, megismételni a nászutunkat.Kérlek.
-Rendben. De hova?-kérdezte rekedten.
-Mindegy.-vontam meg a vállam.-Csak veled szeretnék lenni.Ki akarom használni életem minden egyes percét.
Hangom alig volt több a suttogásnál.
-Holnap indulunk.-bólintott, majd olyan akaratosan csókolt meg, hogy azt szinte kínzás volt. Úgy éreztem  szörnyű dolgok történnek ha elszakadok tőle és amikor kutató nyelve utat tört a számba, szinte megőrültem. Tudtam, hogy több lesz mint egyszerű nászút. Nem is tévedten nagyon , hiszen csodálatos dolog várt ott rám, ami egyben volt borzasztó is, ami megváltoztatta az életemet.