Happy birthday, sweet 16 year old!

Isten éltessen, drága Meám!

Sweet 16 MSN Party

Sziasztok!

Hát igen, ennek is eljött az ideje! 16 éves leszek holnap (27-én), és egy nagy – vagy épp kisebb (attól függően, hogy mennyien leszünk) – MSN partyt szervezek. Délután 15:00-kor kezdődik!
Mindenkit szeretettel várok! MSN címem: mea96327@hotmail.com

Az MSN party után pedig 17:00-kor kezdődik a fórum partym. Oda is mindenkit várok! www.baratokesellens.forumx.hu
Helyszín: Fórum disco

Puszi: Mea

Fórum

Nemrég nyitottam egy fórumot.
A lényege:
Mindenkinek van egy karaktere (lehet kitalált vagy filmből szedett), és a szereplő szemszögéből kell leírni a cselekedeteket. Részletek és szabályok a fórumon: Barátok és Ellenségek

Pokol ~ 1. fejezet: Kezdet

Sziasztok meg is hoztuk az első fejezetet! Jó olvasást hozzá és sok sok komit kívánok magunknak :D

/Renesmee szemszöge/

A mellkasom lüktetett a fájdalomtól, a szívem őrült iramban dobogott. Testem alatt éreztem a forró, ragacsos követ. Megpróbáltam felállni, viszont testem nem engedelmeskedett és fájdalmasat nyögve hanyatlottam vissza a földre. Nyöszörögve küzdöttem magam üllő testhelyzetbe. Nagyot nyeltem amikor ez sikerült, viszont mindenem eszeveszetten sajgott. Kifújtam a levegőt, ami sípolva távozott számon. Valahogy képes voltam lábra állni és - bár hatalmas fájdalmak között - elindultam egy irányba. Tettem néhány lépést, amikor ismerős arcú árnyat pillantottam meg. A démon nekem jött, amitől megtántorodtam és hanyatt estem. Hatalmas csattanással értem földet. Felpillantottam a lényre és megismertem azt. Egy név csúszott ki a számon:
- Heidi?! 
A nő elmosolyodott és a kezét nyújtotta. Feszengve húzódtam hátrébb.
- Ness, én vagyok az - mondta, de amikor látta, hogy nem hiszek neki, újra megszólalt. - Kérdezz olyat, amire csak én tudnék válaszolni!
Egy ideig tűnődtem, majd eszembe jutott valami:
- Mikor és hol születtél? - erre egész biztosan, csak Heidi tudja a választ.
- Időszámítás előtt 1000. - ben, az akkori Egyiptomban. 
Immár mosolyogva fogadtam el a gesztust és együtt, kéz a kézben ballagtunk a menedékünk felé. 
 
/Valerie szemszöge/

Amilyen magabiztosan vágtunk az útnak, annyira lettünk egyre tanácstalanabbak. Halvány rózsaszín nyúlunk nem volt, hogy juthatnánk le a Pokolba. Mi nem tudtunk teleportálni és az én erőm is kevés volt hozzá. Végül tanácstalanságunkban apa őrangyalához, Bree-hez fordultunk, akinek azt mondtuk, hogy kíváncsiságból mennénk le oda. Az angyal fürkésző tekintete viszont mintha átlátott volna rajtunk. Úgy éreztem, mintha röntgengépen keresztül vizsgálna.
- Nem biztonságos – mondta és arany szemeivel kíváncsian figyelte reakciónkat.
- Lehet – bólintott rá apa. – De nincs más választásunk. Nagyon szorít az idő, Bree!
- Kérlek! – néztem rá kölyökkutya szemekkel. Apánál eddig ez a módszer mindig bevállt, s általában mindenkinél, aki itt van Volterrában, kivéve Selenát és a többi senkiházit, akik betolakodtak otthonunkba.
Bree fürkésző pillantással nézett engem, úgy tett, mintha nem dőlne be, és én is kezdtem azt hinni, hogy most az egyszer kudarcot vallottam. Legördült egy könnycsepp a szememből, mire az angyal arcvonásai meglágyultak.
- Rendben, de nem mehettek egyedül!
- Nem egyedül megyünk. Mi mind menni akarunk! – mutatott végig apa a kis csapatunkon.
- Ó, hogy mekkora bajba fogok én kerülni! – sóhajtott fel az őrangyal, majd elindult, mi pedig követtük.


/Selena szemszöge/

Mindenki követni kezdte az angyalt. Én legszívesebben ordítottam volna Alec - kel, hogy felejtse el azt a szánalmas Renesmeet, és inkább legyünk együtt, de tudom, hogy úgysem tudná elfelejteni azt a hisztikirálynőt, csakis úgy, ha véghez viszem a tervem, és én is velük tartok. Nem is észleltem, hogy mikor érkeztünk meg, már csak azt láttam, hogy mindenki áll, én meg kis híján nekimentem Alecnek. 

- Most miért álltunk meg? – kérdeztem.
- Megérkeztünk! – világosított fel Bree.
- Ó! – remek válasz Sel, csak így tovább! – korholtam magam gondolatban.
Egy óriási, sötét, látszólag kemény anyagból készített kapu állt előttünk. Ez nem feltűnő egy kicsit bárhol is? Mélázásomnak hangot is adtam, mire mindenki kinevetett.
- Selena, te aludtál? Bree az előbb varázsolta ide a kaput a föld alól! – kuncogott még mindig a kis ribanc Valerie.
Durcásan húztam el a számat és nem méltattam a válaszomra. 
- Vigyázzatok magatokra! A Démonok nem bánthatnak titeket, csak ha a Királynő a közelben van. De ti se tudjátok őket megtámadni. Sok sikert! - majd otthagyott minket. 
-Készen vagytok? - nézett ránk Alec. 
Egy emberként bólintottunk. Szerelmem belökte a hatalmas kőkaput és besétáltunk a vérvörös színben pompázó világba. 

Nemrég nyílt blog / Mea

Sziasztok!

Mea vagyok. Meg szeretnélek kérni titeket arra, hogy nézzetek be a húgommal közös blogomra, ami ugyanúgy, mint ez, Twilightos. Leginkább azoknak ajánlom, akik szeretik a Quileute farkasokat, és szokták nézni a Wizards of Waverly Place-et is.
Az első fejezet már fent van.

A link:
Wizards in Forks

Köszönöm!
Mea

Új blog!/Rose Whiteblack

Sziasztok egyetlenjeim!Új blogot nyitottam - én, Rose - és szeretném, hogy benézzetek és nagyon boldoggá tennétek, ha komiznátok is! O. *kiskutyaszemek*. LINK

Hírek!

Sziasztok! 
A történet: Na igen, megérkeztünk a story következő szakaszához. A harmadik könyv címe: Pokol!  A történetről nem árulok el semmit, majd megtudjátok, hisz nemsoká felkerül az első fejezet is és az új fejléc is segítségetekre van a "CÉLBA JUTÁSHOZ" a történet tartalmát illetően. :D Nagyon kérlek véleményezzetek az utolsó részhez, így annál hamarabb fogjuk feltenni a frisst :D 
Design: Új töri új kinézet. Új a fejléc, valamint a sablon, más szín más betűtípus, más chat. 


Sietünk a frissel! Puszii.
Rose&Mea

Árnyékvilág ~ 16. fejezet: Búcsú (utolsó rész)

Sziasztok!
Hát meg is érkeztünk az utolsó résszel. Reméljük tetszeni fog mindenkinek! Ez jó befejezés lett az Árnyékvilágnak szerintünk, de mindenki véleményét szívesen meghallgatjuk. Az előző fejihez pedig köszönjük a kommenteket. Zene
Puszi
Rose & Mea

/Alec szemszöge/

Szorosan magamhoz öleltem a lányomat, s a trónterembe igyekeztünk.
- Alec, biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – futott utánunk Selena. Meg sem álltunk, hogy bevárjuk. Most a legfontosabb, hogy minnél előbb kiszabadítsuk Nessie - t.
- Teljesen. Bármit teszel, ez nem fog megváltozni – motyogtam.
- Akkor veletek megyek – szólalt fel Selena, de hallatszott a hangján, semmi kedve az egészhez.
- Na azt már nem! Miért segítenél? Hiszen utálod anyát! – csattant fel mellettem Valerie. Mindenki megállt. Az üres folyósón mindössze csak hárman voltunk.
- Ez igaz, de Alec kedvéért bármire képes vagyok! – sziszegte lányomnak Sel.
- Hagyd már abba! Neked nincs semmi közöd apához! - tagolta a szavakat lányom. Szeme a dühtől kékből vörösbe ment át, majd feketébe. - Le lehet kopni!
Majd elviharzott.
Selenával együtt indultunk tovább a trónterem felé. Feszült volt a hangulat, egy szót sem szóltunk egymáshoz, aminek Sel vetett véget.
- Akkor mehetek veled... – itt egy furcsa fintorba kúszottak arcizmai, úgy folytatta. – ...veletek?
- Attól tartok, csak a feszültség lenne közted és a lányom között – néztem rá.
- Nem!... Úgy értem, hogy... ígérem, nem teszek semmi olyan megjegyzést, ami feszültséget okozna – rebegtette a szempilláit.
- Rendben. – sóhajtottam, mire a nyakamba ugrott mosolyogva.
Mikor elértünk a Nagyterembe, mindenki sírí csendben volt.
- Nos... szeretnék valamit bejelenteni. Bizonyára már mindenki hallotta, mi történt az angyalok és a démonok közötti harcban. Nessie - t letaszították a pokolba a Démonkirálynővel együtt. A lányommal lemegyünk megmenteni Volterra hercegnőjét – apró mosolyra húztam a szám, hiszen Renesmee nem csak Volterra hercegnője, hanem az enyém is. – Hozzánk csatlakozik az akcióban Selena is.
- Kérlek, had menjek én is! – szólalt fel Demetria. – Nessie volt a legjobb barátnőm.
- Rendben.
- Én is szeretnék csatlakozni! – mondta Damon. Ennek nem igazán örültem, de fintorogva beleegyeztem.
Végül a csapat összeállt az akcióhoz: Demi, Damon, Selena, Cathy és én.
- Alec, miért nem engeded, hogy én is menyjek? – állt elém Jane.
- Drága, egyetlen húgom. Mikor én nem leszek itt, rád bízom az uralkodást. Vedd át a helyem! – tettem vállára kezem, mire egy megdöbbent nézést kaptam válaszul.
- Biztos vagy benne?
- Teljesen. Nincs még egy olyan vámpír, akiben ennyire megbíznék, mint benned, Nessie - ben és Valerie - ben.
- Köszönöm. – borult a vállamra zokogva.
Hosszas búcsúzás után már csak a lányomat vártuk vissza, hogy elindulhassunk le a pokolba Nessie után.

/Valerie szemszöge/

Utam a kis házhoz vezetett, hogy elbúcsúzzak. Bekopogtam a faajtón, amit pillanatokkal később Cassandra ki is tárt.
- Szia, kedvesem, Peter a szobájában van - mosoylgott rám.
- Köszönöm - biccentettem. Utam kedvesem szobájába vitt, halkan benyitottam. Peter csendben aludt, ami nem csoda, hiszen már éjfél is elmúlt. Leültem mellé, végigsimítottam az arcát. Elmosolyodtam, de szememben könnyek gyülekeztek, hisz nem tudok tőle elbúcsúzni. Még sosem hiányzott így senki. Itt van mellettem, de érzem a hiányát, a belül mardosó ürességet. Megpillantottam egy papírt az asztalom, tollat ragadtam és megírtam a levelet: 


"Drága Peter!
Elmegyek, az út hosszú, de magammal elviszem emléked. Nem tudom mit hoz a sors, szebbet, jobbat-e a múltnál, de azt tudom a szívem beleszakad .Eljött a búcsú perce menni kell. Fáj ez-az óra, fáj-e nap.A szívem rejtekén a legdrágább kincs Te vagy. Száraz a szemem csak a szívem könnyes, szerettem és feledni kell szeretetem. Nem akarlak itt hagyni! Tényleg nem akarlak. De ki kell Őt hoznom onnan! Nagyon remélem, hogy nem fogsz elfeledni! Tudom, hogy hatalmas kérés, de ne felejts el. Hogy látsz - e még? Nem tudom. Majd kiderül. Kérlek ne bánkódj miattam, éld az életed! Tudnod kell, hogy örökké szeretlek, Mr. Ego - elmosolyodtam -  és tudom, hogy te is szeretsz engem! Még látjuk egymást!
Aki örökké szeret: 
Valerie"


Fájó szívvel tettem le a tollat, ami mintha hirtelen hatalmas súly lett volna. Szememmel újra és újra átfutottam a levelet, majd újra leültem Mellé. Arca beleégett a retinámba. Lehajoltam, majd úgy, hogy ne keljen fel, ajkamat az övére illesztettem. Majd erőt véve magamon kivetettem magam az ablakon. Még utoljára visszanéztem a házra és engedtem, hogy egy rakoncátlan könnycsepp végigszántson arcomon, majd búcsút intve az ismerős, aranyos és szeretettel teli környéknek, hazaindultam. Csendben ballagtam, majd felnéztem az égre. A csillagok fényesen ragyogtak, nekem meg mosoly ült ki az arcomra. Teljesen biztos voltam benne, hogy kifogom szabadítani és látni fogom még Peter - t. Ott és akkor ígértem meg. És én mindig betartom, amit ígérek. 

Árnyékvilág~15. fejezet: Lélekcsere

Sziasztok! Először is köszönjük a komikat! Rose&Mea közös agyszüleménye :D:D Jó olvasást! Utolsó előtti rész!
^^ Rose ^^

 

/Nessie szemszöge/

Keze fogást talált a nyakamon, ott ahol ütőerem futott. Megnyomta egy kicsit, és elzárta azt, valamint a légcsövemet. Levegő után kapkodtam, próbáltam kiszabadulni, de hiába. Végül a fény erejét használva sikerült kitépnem magam szorításból. Megpördültem és azzal a lendülettel belerúgtam Liyliyth hasába. Ő hátratántorodott, és ugyanezt a mozdulatot megismételve - a rúgást megspékeltem egy kis fehér energiával - el is esett. De a pillanat nem tartott sokáig, ugyanis felpattant és karmait megnövesztve - ami tele volt méreggel - nekem rontott. Tudtam mit kell tennem. Kinyújtottam jobb kezem, amibe megjelent a Fény Pengéje és egy jól irányzott mozdulattal átszúrtam a Démonkirálynő hasát. Felnyögött, szája sarkán megjelent egy fekete vércsepp. Úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, hallottam saját kétségbeesett zihálásomat és Liyliyth kikerekedett, sárga szemébe bámultam. Majd "felébredve" kirántottam a pengét és néztem, hogy az Éj Királynője szétporlad. Idegeim felmondták a szolgálatot, majd csak az egyre közeledő földet láttam. Aztán teljes sötétség.
Mikor legközelebb magamhoz tértem mindenem égett. Lángoltam, azonban a közelemben nem volt tűz. A testem vonaglott és a kínzó fájdalom miatt ívbe feszült. Kezemmel markoltam a földet, téptem a füvet ahol csak értem. Sikítottam, de senki sem sietett segítségemre. Összeszorìtottam a szemem, mintha így el tudnék űzni minden kínt.
Aztán egyszer csak enyhült a fájdalom, majd végleg elmúlt. Kinyitottam a szemem, és láttam a csatát, és a testem... felülről. Megláttam egy sötét árnyat is a levegőben. Liyliyth lelkét. Próbáltam siettni az immáron üres testem felé, de valami meggátolt, és nem engedett szabadulni. A lelkem végleg távozott a testemből, amit már más foglalt el. A gonosz költözött belé Liyliyth személyében. Elfoglalta a testem. Megszállt engem, én pedig tehetetlenül néztem végig az egész akcióját.
- Neeee! – kiálltottam, de senki sem figyelt rám. Az angyalok nem látják a lelkeket és nem is hallják őket. Kénytelen voltam valamit kitalálni. Ránéztem Liyliyth szétporladt testére, s mintha villámcsapás vágott volna belém, eszembe jutott valami.
A fehér mágiát segítségül hívva megpróbáltam összetenni a gonosz Démonkirálynő testét. Máskor ez fél perc alatt meglenne, de mivel most nem vagyok a saját testemben, egy angyaltestben, így a mágia egy része eltűnt belőlem. Tudom, ha most nem cselekedek, végleg elvesztem minden varázserőm.
Mikor már a gonosz test most minden gonoszság nélkül hevert a földön, megismételtem Liyliyth cselekedetét, és beleköltöztem az ő régi testébe. Összeszorított szemekkel összpontosítottam, majd amint éreztem, hogy a mágia visszatér az új testembe, zihálva kinyitottam a szemem.
- Liyliyth! – kiabáltam az én testemben lévő léleknek. Rám emelte szemeit, ami ugyanúgy, mint régi testében, sárgán világított. Összerándultam, mert valamennyire éreztem, ahogy a testem reagál a gonosz érintkezésére. Feltápászkodtam és körülnéztem. A harc elcsitult, minden démont megöltünk. Viszont a győztes angyalok immár felém közeledtek, fenyegető testtartásban. 
- Majdnem megölt! - mondtam, vagyis mondta Liyliyth. Eltátottam a szám. 
- Nem igaz! - ellenkezdtem és felpattantam. - Én vagyok Renesmee.
A testem nevetett. Na jó, akkor bebizonyítom. A kezemből tölcsért formáltam és az erőm most sem hagyott cserben. Fehér erő tört fel a kezemből és fényes pajzsot vont a testem felé, majd kezem előre toltam, és az erő egyenesen a sötét lelket találta el. 
- Egy Démonkirálynő mióta képes a Fényt használni? - kérdeztem maró gúnnyal a hangomban. - Hinnetek kell nekem. 
Az angyalok csak értetlen pillantásokkal lövelltek minket. Végül Gabriel szólalt meg, szomorú arcáról leolvastam, hogy mit akar mondani. És nem is tévedtem. 
- Mivel nem tudjuk kideríteni az igazságot, mindkettőjüket a Pokolba Taszítással büntetjük - jelentette ki, majd bocsánatkérő szemekkel nézett rám. Liyliyth nem úgy reagált, ahogy én tettem volna. 
- Mi?! Gabriel, ezt te sem gondolhatod komolyan! - csattant fel. - Hagynád, hogy egy démon megtévesszen?
Én csak lehajtottam a fejem. 
- Te vagy Liyliyth. Elkapni! - kiáltotta a barátom. Majd mellém lépett és felemelte a fejem. 
- Sajnálom - suttogta. Szemembe könnycseppek gyülekeztek.
- Semmi baj! Ezt kell tenned! Ígérd meg, hogy vigyázol Valerie - re - és sírtam. Könnyeim, akár az elszabadult folyó, szelték át az arcomat, hullottak a földre. Barátom magához ölelt. 
- Ígérem - suttogta a hajamba, majd hagytam, hogy láncra verjenek. Utunk a Halál Kútjához vezetett. Megszabadítottak a csuklómat kínzó tárgyhoz. 
- Ha te vagy Nessie, akkor idézd elő a Fény Pengéjét! - szólított fel Gabriel és én megtettem amit kellett. Majd odaadtam neki. 
- Sajnálom - ismételte, majd átdöfte a hasam. Kirántotta a pengét és a sebből folyni kezdett arany szín vérem, lassan dőltem bele a Halál Kútjába és lettem semmivé, azaz leestem egy beteges, sötétvörös színben pompázott őrült világba. A Pokolba. Csak az a tudat nyugtatott, hogy a Démonkirálynő is jön velem, és hogy a gyermekem és férjem biztonságba van. Hatalmasat tévedtem. 

/Alec szemszöge/


- Alec! Felejtsd el! - kiabált Selena a fülembe, felébresztve álmodozásomból. Megadóan sóhajtottam. 
- Kit felejtsek el? - kérdeztem zavartan. Miről beszél ez az őrült némber?
- Nessie - t! - a név késként hasított a már rég nem dobogó szívembe. Hogy meri kimondani a nevét mióta... mióta itt hagyott. 
- Nem szeret! Fogd fel! Ha szeretne akkor lejönne nap mint nap és veled lenne! De nincs itt! - kiabálta.
Nyöszörgés féleség hagyta el a szám. Két szó miatt lettem ilyen idegbeteg: Nem szeret. Borzalmas. Miért mondják az emberek, hogy a szerelem jó? Mert nem az! Csupa aggódás és szenvedés. Majd észbe kaptam és Selena - t a falhoz vágtam, majd nyakánál fogva oda is nyomtam. Az ő teste és az enyém összesimult, amit undarítónak tartottam. 
- Soha! Ne merd ezt mondani, amíg mellettem vagy - sziszegtem a képébe. 
Kajánul elvigyorodott. 
- Találj egy jobbat, Alec. Egy olyat, akit meg is érdemelsz - suttogta. 
Nevetni kezdtem. Nem szívből, de oldani akartam a feszültséget. 
- Talán téged? - kérdeztem cinikusan, majd komoly, rezdüléstelen arcát látva el akartam húzódni, de már késő volt. Ajkát durván az enyémhez préselte. Elkapott a hányinger, ellöktem magamtól.
- Légy az enyém, Alec! Velem csak jót fogsz átélni! Szeretlek! - majd ismét megcsókolt. És nem tudom mi lett velem, de visszacsókoltam. A lány bánata hatalmas volt. Kényeztettük egymást, szinte faltuk a másik ajkát, és én hirtelen megfeledkeztem attól a sok rosszról, ami az élet. 
Hirtelen vakító fénysugár jelent meg a szobában, és egy férfi alakja rajzolódott ki. Szőke haja a szemébe hullott. Sel - re néztem, aki mosolyogva figyelt, de én komoly maradtam. 
- Ki vagy te? - kérdeztem az angyaltól. 

- Alec, beszélnünk kell! – mondta a férfi.
- Hallgatlak. – léptem el Selenától, és a férfi elé mentem.

- Had mutassam meg - kérte és kezét a fejemre szorította. Átéltem a csatát, a két lélek cseréjét valamint Nessie és Liyliyth Pokolra küldését is. Agyamat kezdte ellepni a vörös köd, fogaim kiélesedtek számban és szemem átment éj feketébe. A falnak hajítottam az angyalt. 
- Nem!! - ordítottam magamból kikelve. - Hogy merted?! Megölted! Hisz tudtad, hogy ő az! 

- Értsd meg, nem volt más választásom!
- Még hogy nem volt! Megmenthetted volna! – ordítottam.
- De a teste... gonosz testben volt... Mindenképp ez lett volna előbb-utóbb. – nyökögte kezeim közt.
- Nem! Én érzem, hogy sikerült volna azt a démont kiűzni a testéből, és Nessie lelke visszatérhetett volna a helyére. De te meg sem próbáltad megmenteni őt! – szorítottam még jobban, míg az angyal szinte már fuldokolni nem kezdett.

Már épp megölni készültem a férfit, amikor valami vagy valaki rám vetette magát. Csak a szőke haját láttam. Leszorított a földre és ráült a hasamra. 
- Állj! - kiabált rám. A kék szemeit egyből felismertem. Felültem és átöleltem Valerie -t.Ott sírtunk, egymás karjaiban apa és lánya. Hosszú órák teltek el és a kedélyek nem nyugodtak. Sőt! Az egész palota gyászolt. Majd lányom rántott ki a tébolyból: 
- Menjünk le a Pokolba! Hozzuk vissza! - pattant fel Peter öléből, aki nem sokkal ezelőtt jött. A fiú visszanyomta. 
- Nem engedlek el a Sötét Dimenzióba - rázta meg a fejét. 
- Valerie ti itt maradsz! Én megyek! - adtam ki a parancsot.Majd a szobámba viharoztam. Az ablakon néztem kifele, amikor Valerie jött be a szobába. 
- Nem hagyhatsz itt! - nézett rám könyörgően. - Kérlek! Van jogom, hogy ott legyek. 
Belenéztem azokba a hatalmas kék szemekbe és megenyhülve magamhoz öleltem lányomat. Eltelt hat és és még mindig olyan lehetetlennek tűnik, hogy van egy gyermekem. 
- Velem jöhetsz - mondtam ki. 
- Köszönöm - adott puszit az arcomra.

Ekkor berontott Selena is.
- Alec, nem mehetsz le a Pokolba! Ő nem is szeretett téged, hiszen itthagyott. Inkább a halálba ment, mint hogy veled maradjon. Maradj itt, és éljünk boldogan, ketten.
Valerie szemében gyilkos harag növekedett.
- Hogy mondhatod, hogy anya nem szerette apát? Szerelmes volt belé, és biztos vagyok benne, hogy még a pokolban is csak rá és rám gondol. Te olcsó kis szajha vagy, mit tudhatsz te a szerelemről? – kiabált a lányom. Mikor befejezte, Selena felé kezdett lépkedni szintén haragosan.

- Ne merd azt mondani, hogy nem tudom, milyen szeretni. Én szeretem az apádat, nem úgy, mint az az álnok Renesmee! – vicsorogta Sel, és valeriet a hajától fogva elkapta.
- Selena, állj le! – kiabáltam, és a vámpírlány rám emelte a pillantását.
- Jó, de csak azért, mert szeretlek, és nem akarlak elveszíteni.

New's!

Sziasztok! A 15. Fejezet az utolsó előtti lesz! Bezony! Akárki akármit mond tök jó kis befejezést terveztünk Mea - val, ami mindenkit sokkolni fog! Áhhh... nem mondok semmit! Találgassatok! :D Nos, várjuk a komikat a 14. - fejezethez!! Hajrááá emberek! Puszii: Rose

A blog második díja! ^^

Szabályok

Tedd ki a díjat a blogodra.!

Köszönd meg annak, akitől kaptad!

Küldd tovább azoknak a bloggereknek, akik szerinted megérdemlik!

Hagyj üzenetet a blogjukon!

Köszönjük Mary Catherine Worthington - nak!

Árnyékvilág~14.Fejezet: A kártya meg van keverve

Sziasztok!
Mint tudjátok, én írtam ezt a fejezetet, de Rose kezdte el (Valerie szemszöge az ő keze munkája). Remélem tetszeni fog, és megtiszteltek néhány komival. Az előzőhöz a hozzászólásokat köszönjük :)
Jó olvasást!
Mea

/Valerie szemszöge/

A szobámban ültem és írtam a naplómat. Hallottam, ahogy a toll siklik a papíron, ez egy kicsit megzavart. Végül ledobtam a kis könyvecskét a földre. Egy hét telt el, amióta Cathy vámpír lett, és én azóta nem láttam anyámat. Aggodalmam egyre csak nő, és apa is kezd ideges lenni. Nem tudom, hogy féltenem kéne - e - hiszen hatalmas erő van a birtokában - de valami azt súgja, hogy veszélyben van. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Csak arra nem tudtam rájönni, hogy mi az.

/Nessie szemszöge/

Már egy hete, hogy Liyliyth betört az angyalok világába. Az ég jópár árnyalattal besötétedett, és nem csak itt nálunk, hanem az emberek világában is. A démonok mindenkire és mindenre rossz hatással vannak.Megpróbáltuk kiűzni a gonoszt, ám ez cseppet sem egyszerű.
- Liyliyth! – kiabáltam át a mezőn. A sötétség királynője rám emelte a pillantását.
A szeme sárgás-fehéresen világított, haja már szinte majdnem fehér színű volt. A szél felerősödött, így felénk sodorta az illatát. Nekünk angyaloknak a démonok szaga olyan, mint a vámpíroknak az alakváltók szaga. Undorítónak találjuk.
Liyliyth látszólag egyedül volt, de mindenki tudta, a csatlósai megbújtak valahol támadásra készen.
- Adjátok fel magatokat, és álljatok át a nyertes oldalra, vagy megsemmisűltök! – visszhangzott az egész mező. A hangja határozott volt, ámde nőies.
- Soha! – kiabáltam vissza. Abban a pillanatban egy egész sereg sötét árny sereglett köré. A démonhadsereg.
- Evvel az egyetlen rövid szóval aláírtad a te és a csapatod halálos ítéletét! – hallatszott ismét a hangja.
A másodperc törtrésze alatt körbevették a seregünket, és támadni kezdtek. Liyliyth csak állt egy helyben, a kacagása betöltötte az egész tisztást.
Az angyalok küzdeni kezdtek a démonokkal, senki sem tudott kiszabadulni a sötét gyűrűből, amit a sötét lények alkottak körénk gyűlve. A Démonkirálynő bólintott egyett, s a démonok öt métert hátráltak. Épp akartunk volna támadni, azonban én átláttam a helyzetet. Ez egy csapda.
- Ne! – kiálltottam fel, mire mindenki megdermedt, körülöttünk pedig tűzgyűrű emelkedett. Mikor még alacsonyan álltak a tűz lángjai megpróbáltunk kiszabadulni, ám amint egy lépést tettünk, két méter fölé csapott néhány láng. Liyliyth ismét felnevetett.
- Mi az utolsó kívánságotok?
- Mit akarsz? – kérdeztem, mire ismét önelégült kacagásba kezdett.
- Nem egyértelmű? Uralkodni.
- Dehát...
- Nem csak a démonok között. A világot akarom uralni. - felelte nemes egyszerűséggel, mintha csak azt kérdeztem volna, hogy milyen lesz az idő. 
Valamit csak lehet tenni ellene. Hisz az ő ereje is korlátozott. Aztán eszembe jutott. Lehunytam a szemem, majd Alec - ra gondoltam. Mézédes csókjára, hideg ölelésére. A testem forrósodott. Ez első éjszakára... Éreztem, amint a szemem vörösbe megy át, átvettem az irányítást a tűz felett, amely egyre csak csökkent. Majd amikor teljesen eltűnt, Gabriel kiáltott fel mellettem. 
- Harc! 
Angyalok ezrei szabadultak ki és vetették rá magukat az árnyakra. Még mindig vörös szememet Liyliyth - re szegeztem. Arcán nem láttam mást, mint... félelmet. 
- Ezért meglakolsz! - majd rám vetette magát. 



/Alec szemszöge/

Már egy hete nem láttam az én Nessie - met. A hiánya űrként tátong bennem. Ráadásul Valerie is elment most Peter - hez, s én itt maradtam egyedül... majdnem egyedül.
- Alec, drágám. Figyelsz te rám egyátalán? – rántott ki mélázásomból Selena.
- Persze. Épp azt kérdezted, hogy melyik ruha áll rajtad csodásan. Nem tudom. Legyenek mondjuk azok! – mutattam egy vörös pólóra és egy farmer miniszoknyára.
- Köszönöm. Én is erre gondoltam. Meg szeretnéd nézni, hogy áll rajtam? – villantott egy kacér mosolyt.
- Sajnálom, most mennem kell! – rohantam ki a teremből.

Pár óra séta után a szobám felé vettem az irányt, mikor éles sikítás törte meg a csendet. Azonnal a hang irányába futottam.
Selena a falhoz szorítva tartotta Demi - t. A szeme feketén izzott a dühtől, álkapcsát összeszorítva sziszegett.
- Ne szólj bele a dolgaimba, mert nagyon pórul járhatsz! – Ekkor ért a színre húgom is, aki – csakúgy, mint én – elképedve nézte a párost. Észbekaptam, és megpróbáltam szétválasztani őket, Selly ujjait feszegettem le Dem nyakáról.
- Sel, nem tudod, mit teszel. Alec... – fordult felém, és már szólásra nyitotta a száját, mikor Selena befogta, és a nyakától fogva a falba vágta testvére fejét.
- Ne merészelj semmit sem mondani, mert esküszöm, végzek veled! – fenyegette meg Selenita.
- Selena, most azonnal a Nagyterembe! Gyerünk! – kiabáltam rá. Még egy gyilkos pillantást lövelt Demetria felé, majd elindult a folyósón.