Árnyékvilág~14.Fejezet: A kártya meg van keverve

Sziasztok!
Mint tudjátok, én írtam ezt a fejezetet, de Rose kezdte el (Valerie szemszöge az ő keze munkája). Remélem tetszeni fog, és megtiszteltek néhány komival. Az előzőhöz a hozzászólásokat köszönjük :)
Jó olvasást!
Mea

/Valerie szemszöge/

A szobámban ültem és írtam a naplómat. Hallottam, ahogy a toll siklik a papíron, ez egy kicsit megzavart. Végül ledobtam a kis könyvecskét a földre. Egy hét telt el, amióta Cathy vámpír lett, és én azóta nem láttam anyámat. Aggodalmam egyre csak nő, és apa is kezd ideges lenni. Nem tudom, hogy féltenem kéne - e - hiszen hatalmas erő van a birtokában - de valami azt súgja, hogy veszélyben van. Éreztem, hogy valami nem stimmel. Csak arra nem tudtam rájönni, hogy mi az.

/Nessie szemszöge/

Már egy hete, hogy Liyliyth betört az angyalok világába. Az ég jópár árnyalattal besötétedett, és nem csak itt nálunk, hanem az emberek világában is. A démonok mindenkire és mindenre rossz hatással vannak.Megpróbáltuk kiűzni a gonoszt, ám ez cseppet sem egyszerű.
- Liyliyth! – kiabáltam át a mezőn. A sötétség királynője rám emelte a pillantását.
A szeme sárgás-fehéresen világított, haja már szinte majdnem fehér színű volt. A szél felerősödött, így felénk sodorta az illatát. Nekünk angyaloknak a démonok szaga olyan, mint a vámpíroknak az alakváltók szaga. Undorítónak találjuk.
Liyliyth látszólag egyedül volt, de mindenki tudta, a csatlósai megbújtak valahol támadásra készen.
- Adjátok fel magatokat, és álljatok át a nyertes oldalra, vagy megsemmisűltök! – visszhangzott az egész mező. A hangja határozott volt, ámde nőies.
- Soha! – kiabáltam vissza. Abban a pillanatban egy egész sereg sötét árny sereglett köré. A démonhadsereg.
- Evvel az egyetlen rövid szóval aláírtad a te és a csapatod halálos ítéletét! – hallatszott ismét a hangja.
A másodperc törtrésze alatt körbevették a seregünket, és támadni kezdtek. Liyliyth csak állt egy helyben, a kacagása betöltötte az egész tisztást.
Az angyalok küzdeni kezdtek a démonokkal, senki sem tudott kiszabadulni a sötét gyűrűből, amit a sötét lények alkottak körénk gyűlve. A Démonkirálynő bólintott egyett, s a démonok öt métert hátráltak. Épp akartunk volna támadni, azonban én átláttam a helyzetet. Ez egy csapda.
- Ne! – kiálltottam fel, mire mindenki megdermedt, körülöttünk pedig tűzgyűrű emelkedett. Mikor még alacsonyan álltak a tűz lángjai megpróbáltunk kiszabadulni, ám amint egy lépést tettünk, két méter fölé csapott néhány láng. Liyliyth ismét felnevetett.
- Mi az utolsó kívánságotok?
- Mit akarsz? – kérdeztem, mire ismét önelégült kacagásba kezdett.
- Nem egyértelmű? Uralkodni.
- Dehát...
- Nem csak a démonok között. A világot akarom uralni. - felelte nemes egyszerűséggel, mintha csak azt kérdeztem volna, hogy milyen lesz az idő. 
Valamit csak lehet tenni ellene. Hisz az ő ereje is korlátozott. Aztán eszembe jutott. Lehunytam a szemem, majd Alec - ra gondoltam. Mézédes csókjára, hideg ölelésére. A testem forrósodott. Ez első éjszakára... Éreztem, amint a szemem vörösbe megy át, átvettem az irányítást a tűz felett, amely egyre csak csökkent. Majd amikor teljesen eltűnt, Gabriel kiáltott fel mellettem. 
- Harc! 
Angyalok ezrei szabadultak ki és vetették rá magukat az árnyakra. Még mindig vörös szememet Liyliyth - re szegeztem. Arcán nem láttam mást, mint... félelmet. 
- Ezért meglakolsz! - majd rám vetette magát. 



/Alec szemszöge/

Már egy hete nem láttam az én Nessie - met. A hiánya űrként tátong bennem. Ráadásul Valerie is elment most Peter - hez, s én itt maradtam egyedül... majdnem egyedül.
- Alec, drágám. Figyelsz te rám egyátalán? – rántott ki mélázásomból Selena.
- Persze. Épp azt kérdezted, hogy melyik ruha áll rajtad csodásan. Nem tudom. Legyenek mondjuk azok! – mutattam egy vörös pólóra és egy farmer miniszoknyára.
- Köszönöm. Én is erre gondoltam. Meg szeretnéd nézni, hogy áll rajtam? – villantott egy kacér mosolyt.
- Sajnálom, most mennem kell! – rohantam ki a teremből.

Pár óra séta után a szobám felé vettem az irányt, mikor éles sikítás törte meg a csendet. Azonnal a hang irányába futottam.
Selena a falhoz szorítva tartotta Demi - t. A szeme feketén izzott a dühtől, álkapcsát összeszorítva sziszegett.
- Ne szólj bele a dolgaimba, mert nagyon pórul járhatsz! – Ekkor ért a színre húgom is, aki – csakúgy, mint én – elképedve nézte a párost. Észbekaptam, és megpróbáltam szétválasztani őket, Selly ujjait feszegettem le Dem nyakáról.
- Sel, nem tudod, mit teszel. Alec... – fordult felém, és már szólásra nyitotta a száját, mikor Selena befogta, és a nyakától fogva a falba vágta testvére fejét.
- Ne merészelj semmit sem mondani, mert esküszöm, végzek veled! – fenyegette meg Selenita.
- Selena, most azonnal a Nagyterembe! Gyerünk! – kiabáltam rá. Még egy gyilkos pillantást lövelt Demetria felé, majd elindult a folyósón.