Tapsot nekem! Kész a következő feji. Komikat kérünk.
Zene
/Renesmee szemszöge/
A rémisztő, hideg sötétség lassan, nagyon lassan átment álomba. Az álmom először csak képekből állt: láttam Cullenéket, a Volturit, aztán csak Alecot. Végül az álom megállapodott ennél a képnél. Aztán elkezdődött egy új álom. Aleccel töltött kellemes emlékeimet idézte fel: az első találkozás, az első csók, az esküvőnk, a vízesésnél töltött nap, az első közös éjszaka, az angyal koromban vele töltött perceim...
Hideg kezek simogatták a homlokomat. Felébredtem, és hirtelen felültem, miközben felkiáltottam:
- Élek! - a hirtelen mozdulattól elszédültem, és visszahanyatlottam az ágyra.
- Csak nyugodtan - suttogta Alec.
- Úristen, Alec, élek! Annyira hálás vagyok, hogy megmentettetek! Nagyon... sajnálom... amit mondtam - ezen a ponton már zokogtam - Nem gondoltam komolyan! - Alec megnyugtatóan simogatott.
- Nyugalom, Nessie, Nincs semmi baj! - mondta és még mindig simogatott. Átöleltem és folytattam a bőgést. Ő csak pedig simogatott. Időről időre megcsókolt. Nem tudom, mennyi ideig ülhettünk így. Amikor a zokogásom csillapodott és biztos voltam benne, hogy a tudok érthetően beszélni, megszólaltam.
- És... és Liyliyth? - nem, a hangom még mindig csukladozott.
- Elmenekült - mondta Alec komoran. Ennek soha sem lesz vége?
- Meg fog ölni... Addig nem nyugszik, amíg meg nem halok - és újra elkezdtem bőgni, de ezúttal nem a megkönnyebbüléstől, hanem a félelemtől. Halálos félelemtől.
- Nem hagyom, hogy bántson. Mindig veled maradok - nyugtatott szerelmem.
Még bőgtem egy sort, de tudtam, hogy erre volt szükségem: hogy alaposan kitomboljam magamat. És erre a legépeszűbb és legbiztonságosabb mód a sírás volt – nem akartam bútorokkal dobálózni, vagy valami más őrültséget csinálni. Csendesen rázkódtam férjem óvó karjaiban, próbáltam magamhoz térni. Féltem, hogy elérem azt a bizonyos pontot, ahol szabály szerűen depresszióba esek, és nem térek magamhoz. Pár óra múlva úgy éreztem, kifogytak a könnyek a szememből – nem bírtam tovább sírni. Alec még mindig a karjaiban tartott, és várta, hogy nyugodjak meg.
- Végeztem – mondtam rekedten.
- Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan, a hangom hallatán.
- Igen – igyekezetem kevésbé rekedt hangot megütni, de nem sikerült – Csak szomjas vagyok .
Már nyújtotta is felém a pohár vizet. Elvettem tőle és gyorsan lehúztam a tartalmát.
- Most már jobb - mondtam, és felhúzódzkodtam, hogy megcsókoljam. Ajkai lágyan érintették az enyémeket. Sóhajtva eltoltam magamtól – ugyanis volt egy fontos dolog, amit kérdezni akartam.
- Valerie?
- Alszik – mormolta Alec.
- MICSODA?! VALERIE ITT VAN?? – ordítottam. Egy kis hangocska a fejemben figyelmeztetett, nehogy mégegy akkora baromságot műveljek, mint múltkor. – Sajnálom, csak nagyon aggódok miatta – mondtam kissé higgadtabban. Majdnem megint elbőgtem magam, de most nagy nehezen vissza tudtam tartani a könnyeimet.
- Csss. Semmi baj! Mindenki biztonságban van. – nyugtatott férjem.
- Dehogy van! - mondtam Liyliyth-re gondolva – Alec, én annyira sajnálom! Mindent, amit múltkor mondtam és, hogy most is ordítottam rád és hogy folyton csak bőgök... – félő volt, hogy meginog a már úgyis gyönge önuralmam, így inkább elhallgattam. De a könnyeim újra megindultak.
- Csss. – csitítgatott megint – a viselkedésedet valószínűleg a terhesség is befolyásolhatja, úgyhogy semmi baj! Nem haragszom – úristen, terhesség! Majdnem meg is feledkeztem a bennem növekvő kis lényről. A kezem a hasamra hullott, ahol már volt egy kisebb dudor.
- Remélem, nem esett baja – mondtam még mindig a hasamat fogva.
- A gyerekünk rendben van. Hallom a szívverését. – mondta Alec, és megpuszilta a dudort a hasamon. Kitöröltem a könnyeket a szememből, és elhatároztam, hogy ma már nem fogok sírni.
- Tehát, akkor minek is köszönhetem, hogy idejöttetek és megmentettetek?
- Valerie-nek rossz érzése volt miattad. Úgy érezte, veszélyben vagy. És nem tévedett! Lejöttünk ide a pokolba, és találkoztunk Demetrivel, ő pedig segített nekünk megtalálni téged. Aztán meg Valerie hallotta a segélykérésedet a fejében, mi pedig hallottuk, ahogy sikítasz. Épp időben érkeztünk ahhoz, hogy megmentsünk. Ha pár másodperccel később érünk oda és Jane nem tudja megállítani azt a nőt... – az utolsó szavakat már gyűlölködve hörögte.
- Most ne foglalkozzunk vele – mondtam álmosan .
- Ki kell aludnod magadat – mondta dúdolva. Nem ellenkeztem, és a mellére hajtottam a fejemet. Lassan elnyomott az álom.
/Valerie szemszöge/
Amikor felébredtem, a földszintről hangok szűrődtek fel. Anya felkiáltott:
- Élek!
Aztán meg belekezdett egy bocsánatkérésbe, de a végén elsírta magát. Szegény Anya! Túl sok ez rá...
Gondoltam, lemegyek és bejelentem: Felébredtem. De aztán mégsem tettem. Tudtam, hogy helytelenül cselekszek, de nem tudtam megállni, hogy ne hallgassam őket ki. Fél óra múlva anya újra megszólalt, csukladozó hangon:
- És... és Liyliyth?
- Elmenekült – hangzott Alec komoly válasza.
- Meg fog ölni. Addig nem nyugszik, amíg meg nem halok – mondta Anya már megint sírva.
Aztán órákig csak Anya zokogása hallatszott. Azt hiszem, bealudhattam, mert Anya kiáltása ébresztett:
- MICSODA?! VALERIE ITT VAN??? – megint betegesen aggódik miattam.
Aztán újra Alec csitította. És újra Anya bocsánatkérése, ami közben megint elsírta magát.
- Css. – suttogta Apa, és most olyat mondott, ami megdöbbentett – a viselkedésedet valószínűleg a terhesség is befolyásolhatja, úgyhogy semmi baj! Nem haragszom. –
Jesszusom! Erről meg is feledkeztem. Most jutott csak eszembe, hogy lesz kistesóm.
- Remélem, nem esett baja. Szuper! Akkor nem csak miattam aggódik. Egyszer bele fog őrülni ebbe az aggodalomba... Remélem, Apa megnyugtatja. És meg is nyugtatta:
- A gyerekünk rendben van, hallom a szívverését.
- Tehát, akkor minek köszönhetem, hogy idejöttetek és megmentettetek? – kérdezte.
Alec elmesélte, hogyan jutottunk el ide, de a végén hörögve hozzátette:
- Ha pár másodperccel később érünk oda és Jane nem tudja megállítani azt a nőt...
Ezúttal Anya nyugtatta Apát.
- Ki kell aludnod magadat – mondta Alec.
Csend lett: Anya elaludt. Én pedig az ágyon ülve meghoztam életem talán legnagyobb döntését: Megvédem anyát. Akár az életem árán is. Ha kell, én magam ölöm meg Liyliyth -t.
