Az első fejezetet ügyesen le is töröltem, de most megírom újra! xD
Ne nevessetek ki!
/Nessie szemszöge/
Reggel az ébresztőóra rikácsolására ébredtem. Egy jól irányzott mozdulattal lecsaptam a kis készüléket, ami azon nyomban eltört. Na de jó! Ez ezen a héten a harmadik, pedig még csak szerda van.
Felkeltem és elcammogtam a tükörig. Majdnem szívinfarktust kaptam, a látványtól. Elnevettem magam. Bementem a fürdőszobába, letusoltam, megcsináltam a hajam és felöltöztem. A mai tanítást kihagyjuk, ugyanis nincs sok kedvünk a suliban összeakadni a Volturi-val. Igen, a Volturi ma érkezik Forks-ba. Lerobogtam az emeletről, egyenesen a konyhába.
- Jó reggelt! - köszöntöttem a nappaliban lévőket.
- Neked is! - válaszoltak kórusban.
Letelepedtem a konyhába.
- Mit kérsz reggelire? - fordult felém Esme.
Elgondolkodtam. Éhes nem nagyon voltam, de a torkom iszonyúan kapart.
- Vért. Elmennék vadászni.
- Egyedül nem! - dörrent fel apa.
- Nem vagyok 5 éves, hogy megszabd mit tegyek és mit nem! - vágtam vissza.
Apa elmosolyodott.
- De, pontosan annyi vagy!
Megforgattam a szemem.
- Csak féltünk téged, kicsim! - csendült fel anya hangja is - Hisz, nemsoká itt lesz a Volturi.
- Időben visszaérek! Sőt! Találkozzunk a réten!
Majd választ sem várva belevetettem magam az erdőbe.
Vadászatom sikeresnek bizonyult, több mint 5 szarvast terítettem le. Az adott időben, a kijelölt helyre futottam. Lefékeztem a családomnál. Hirtelen öt csukjás alakot pillantottam meg. Az egyik Aro volt. Ezt tudom. Volt ott még egy nagy belga állat is, amelyik hasonlított Emmett-re. Hallottam, hogy apa felkuncog előttem erre a gondolatomra. Na igen, utálom, hogy apám agyturkász. A másik férfi is izmos volt, de nem annyira, mint az Emmett-hasonmás. A lány talán még nálam is kisebb volt.
~Jane?~kérdeztem gondolatban, mire apa egy aprót bólintott.
Akkor ott mellette az biztos az ikertestvére. Alec.
Ismét bólintás.
Alec. A leg....legszebb fiú akit valaha is láttam. Mogyoróbarna haja fénylett a napsütésben, mint tökéletes porcelánarca. Szemei vörösen izzottak. És elvesztem bennük. Valami megdobbant bennem, egy érzés ami eddig nem. Beleszerettem egyetlen pillantás alatt.
/Alec szemszöge/
A szobámban olvastam az "Üvöltő szelek"-et. Nem rossz könyv, csak egy kicsit nyálas. Húgom egyszer csak berobbant a szobába, mint valami élő bomba.
- Nem akarok menni! Elegem van a hülye Cullen-ekből. Olyan nagynak képzelik magukat, csak mert van két félvér korcsuk - szinte tombolt.
- A kopogást is feltalálták - vetettem oda a könyv mögül.
- Nem érdekel. Hogy is hívják őket? Rosalinda és...
Ledobtam az olvasmányt.
- Renesmee - adtam meg az információt.
- Az! Renesmee. Még egy ilyen nevet! Na gyere!
Felálltam az agyról és magamra kanyarítottam köpenyem. Elindultunk, egyenesen Forks felé.
És ott voltak. Mind a tízen és vagy 15 hatalmas farkas. Védelmezően vették körül a félvéreket, akikből ezáltal semmit sem láttunk.
- Carlisle! Kedves barátom! - szólalt meg Aro.
A bronz hajú vámpír - azt hiszem Edward - felhorkantott, a "Kedves barátom!" mondatra.
- Miért jöttetek? - kérdezte.
Jane felmordult.
- Nem beszélhetsz így a Mesterrel! - kiáltott fel és szemét Edward-ébe fúrta. De nem sokat ért vele, ugyanis a Bella nevű vámpír kiterjesztette mentális pajzsát. Húgom idegesen fújtatott, majd meghallottam egy nagyon halk kuncogást. Ebből baj lesz.
- Ki mer kinevetni? - kérdezte Jane.
Egy kar emelkedett ki, leghátulról. Az egyik félvér!
- Tegyük félre az ellentéteket, kedveseim. Tulajdonképpen a kedves lányaitok miatt jöttünk. Meg szeretnénk tekinteni őket, hogy mennyit fejlődtek 5 hosszú év alatt.
Két, tinédzser lány lépett elő. Teljesen ugyanolyanok voltak, kivéve a hajuk állagát. De ez egyik lány, teljesen lekötötte figyelmemet. Ő volt az. Renesmee Carlie Cullen. És...gyönyörű volt. Szememet nem tudtam levenni róla. Figyeltem minden rezdülését, arcán a mosolyt, szemében a csillogást. Belé szerettem.
Amint elhagytuk a tisztást, berohantam az erdőbe, remélve, hogy Nessie követ. Nem tévedtem.
Ne nevessetek ki!
/Nessie szemszöge/
Reggel az ébresztőóra rikácsolására ébredtem. Egy jól irányzott mozdulattal lecsaptam a kis készüléket, ami azon nyomban eltört. Na de jó! Ez ezen a héten a harmadik, pedig még csak szerda van.
Felkeltem és elcammogtam a tükörig. Majdnem szívinfarktust kaptam, a látványtól. Elnevettem magam. Bementem a fürdőszobába, letusoltam, megcsináltam a hajam és felöltöztem. A mai tanítást kihagyjuk, ugyanis nincs sok kedvünk a suliban összeakadni a Volturi-val. Igen, a Volturi ma érkezik Forks-ba. Lerobogtam az emeletről, egyenesen a konyhába.
- Jó reggelt! - köszöntöttem a nappaliban lévőket.
- Neked is! - válaszoltak kórusban.
Letelepedtem a konyhába.
- Mit kérsz reggelire? - fordult felém Esme.
Elgondolkodtam. Éhes nem nagyon voltam, de a torkom iszonyúan kapart.
- Vért. Elmennék vadászni.
- Egyedül nem! - dörrent fel apa.
- Nem vagyok 5 éves, hogy megszabd mit tegyek és mit nem! - vágtam vissza.
Apa elmosolyodott.
- De, pontosan annyi vagy!
Megforgattam a szemem.
- Csak féltünk téged, kicsim! - csendült fel anya hangja is - Hisz, nemsoká itt lesz a Volturi.
- Időben visszaérek! Sőt! Találkozzunk a réten!
Majd választ sem várva belevetettem magam az erdőbe.
Vadászatom sikeresnek bizonyult, több mint 5 szarvast terítettem le. Az adott időben, a kijelölt helyre futottam. Lefékeztem a családomnál. Hirtelen öt csukjás alakot pillantottam meg. Az egyik Aro volt. Ezt tudom. Volt ott még egy nagy belga állat is, amelyik hasonlított Emmett-re. Hallottam, hogy apa felkuncog előttem erre a gondolatomra. Na igen, utálom, hogy apám agyturkász. A másik férfi is izmos volt, de nem annyira, mint az Emmett-hasonmás. A lány talán még nálam is kisebb volt.
~Jane?~kérdeztem gondolatban, mire apa egy aprót bólintott.
Akkor ott mellette az biztos az ikertestvére. Alec.
Ismét bólintás.
Alec. A leg....legszebb fiú akit valaha is láttam. Mogyoróbarna haja fénylett a napsütésben, mint tökéletes porcelánarca. Szemei vörösen izzottak. És elvesztem bennük. Valami megdobbant bennem, egy érzés ami eddig nem. Beleszerettem egyetlen pillantás alatt.
/Alec szemszöge/
A szobámban olvastam az "Üvöltő szelek"-et. Nem rossz könyv, csak egy kicsit nyálas. Húgom egyszer csak berobbant a szobába, mint valami élő bomba.
- Nem akarok menni! Elegem van a hülye Cullen-ekből. Olyan nagynak képzelik magukat, csak mert van két félvér korcsuk - szinte tombolt.
- A kopogást is feltalálták - vetettem oda a könyv mögül.
- Nem érdekel. Hogy is hívják őket? Rosalinda és...
Ledobtam az olvasmányt.
- Renesmee - adtam meg az információt.
- Az! Renesmee. Még egy ilyen nevet! Na gyere!
Felálltam az agyról és magamra kanyarítottam köpenyem. Elindultunk, egyenesen Forks felé.
És ott voltak. Mind a tízen és vagy 15 hatalmas farkas. Védelmezően vették körül a félvéreket, akikből ezáltal semmit sem láttunk.
- Carlisle! Kedves barátom! - szólalt meg Aro.
A bronz hajú vámpír - azt hiszem Edward - felhorkantott, a "Kedves barátom!" mondatra.
- Miért jöttetek? - kérdezte.
Jane felmordult.
- Nem beszélhetsz így a Mesterrel! - kiáltott fel és szemét Edward-ébe fúrta. De nem sokat ért vele, ugyanis a Bella nevű vámpír kiterjesztette mentális pajzsát. Húgom idegesen fújtatott, majd meghallottam egy nagyon halk kuncogást. Ebből baj lesz.
- Ki mer kinevetni? - kérdezte Jane.
Egy kar emelkedett ki, leghátulról. Az egyik félvér!
- Tegyük félre az ellentéteket, kedveseim. Tulajdonképpen a kedves lányaitok miatt jöttünk. Meg szeretnénk tekinteni őket, hogy mennyit fejlődtek 5 hosszú év alatt.
Két, tinédzser lány lépett elő. Teljesen ugyanolyanok voltak, kivéve a hajuk állagát. De ez egyik lány, teljesen lekötötte figyelmemet. Ő volt az. Renesmee Carlie Cullen. És...gyönyörű volt. Szememet nem tudtam levenni róla. Figyeltem minden rezdülését, arcán a mosolyt, szemében a csillogást. Belé szerettem.
Amint elhagytuk a tisztást, berohantam az erdőbe, remélve, hogy Nessie követ. Nem tévedtem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése