Rose és Meli közös agyszüleménye! Komikat kérünk ^^
/Renesmee szemszöge/
Torkom összeszorult a Démonkirálynő láttán, és azon gondolkodtam, hogy hogy a jó Istenbe fogom ezt túlélni. Teljesen biztos vagyok benne, hogy megint meg kell vele küzdenem... De hogyan?
- Renesmee - hörögte a démon.
Nyeltem egyet, bár a szám így is csontszáraz volt.
- Liyliyth... - hangom elfúlt, majd egyszerre indultunk meg egymás felé. Egyből megnövesztette méregtől csurgó karmait, és lecsapott. Az utolsó pillanatból tértem ki előle, az ütés szele megcsapta a karom. Hátra szaltóztam egyet, növelve köztünk a távolságot. Beugrott, hogy megpróbálhatnék elfutni, de Liyliyth láthatatlan serege úgyis elállná az utamat. Eszembe jutott, hogy üzenhetnék Valerie-nek a különleges képességén keresztül. Közben a démonkirálynő újabb elrugaszkodáshoz készült. Ez az utolsó lehetőségem!
Segítség... kezdtem gondolatban. De mire folytathattam volna a mondatot, Liyliyth nekem ugrott, és én a sziklának csapódtam. Éreztem, hogy a fejemből ömleni kezd a vér. Sikítottam fájdalmamban. Meghalok gondoltam, mikor láttam, hogy a Démonkirálynő újra elindult felém.
/Valerie szemszöge/
Eg alkalommal Alec őrangyala szó nélkül átsegített minket a pokolba. Érkezésünk után rögtön elindultunk megkeresni anyut...ez nehéz lesz! Mindenütt minden egyforma volt , úgyhogy kezdtük azt hinni, hogy körbe-körbe járkálunk. A sűrű ködből hirtelen kivált egy ismerős alak.
- Demetri? De hisz...te meghaltál – dadogtam. Először eszembe se jutott, hogy épp ezért van itt... és hogy inkább mi vagyunk rossz helyen.
- Valerie! A pokolban vagyunk. Itt a halottak lelke van...meg persze néhány olyasmi őrült, mint ti – mondta Demetri.
- Jó, de ezt majd később részletezzük! Most Renesmee megtalálása a legfontosabb – mondta Jane.
- Nincs sok esélyünk... de mi lenne, ha... – célzatosan méregettem Demetrit, amitől kissé zavarba jött. – ... mi lenne ha segítenél nekünk? – néztem még mindig egykori testőrömre.
- Tehát azt kéred tőlem, hogy segítsek nektek megtalálni Nessie-t – összegezte Dem.
- Ha ez nem túl nagy kérés... – mondtam, tudván, hogy úgyis beleeggyezik.
- Hát persze, hogy segítek! Hisz ő is a Volturi tagja. – mondta. Jól gondoltam!
- Hát akkor induljunk, mielőtt késő lesz! – türelmetlenkedett apa.
Demetri vezetésével elkezdtünk rohanni. Még három perce sem futottunk, amikor egy óriási sziklafalhoz érkeztünk. Ekkor egyidejűleg két dolog történt. Első: meghallottam a fejemben anya segélykérését: segítség… aztán elfúlt a hang, mintha valami neki ütközött volna. Ez az egy szó halálra rémített. Második: Demetri megállt és ezt mondta:
- Valahol itt van a sziklafal mögött.
Pár másodperc múlva egy kétségbeesett sikoltást hallottunk.
- Úristen, ez anya! – kiáltottam.
Vámpírgyorsasággal átmásztunk a sziklákon. Szörnyű látvány tárult elénk:anya a sziklafal mellett feküdt és dőlt a fejéből a vér. És megláttuk, ki ennek az okozója: annak a nőnek ugyanolyan fehér volt a haja, mint a bőre… és egyenesen anya felé készült ugorni. Úgy látszott, semmi sem tudja megállítani, mikor hirtelen a fájdalomtól elterülve feküdt a földön: Jane kínozta. Alec pedig anyun próbált segíteni. Amikor a fejét tapogatta, felsikoltott fájdalmában.
- Nyugalom, segíteni akarok neked – mondta Alec csöndesen. - Nessie, hallasz engem? Renesmee, kérlek, ne hagyj el! – könyörgött.
- Elvesztette az eszméletét? – kérdezte Jane aggodalmasan, majd egy pillanatra elfordította áldozatáról a figyelmét. De ez a pillanat elég volt, hogy az a fura teremtmény talpra ugorjon és elrohanjon.
- A francba! – dühöngött Jane.
- Vigyük Nessie-t gyorsan Heidiékhez! – utasított bennünket Alec.
/Renesmee/
Valami megállította a felém készülő démont. Liyliyth fájdalmak közt fetrengett a földön. Erről eszembe jutott Jane… nem lehet! Biztos nem ő az! oltottam el magamban a reményt.
Egyszer csak hideg és kemény karok közt találtam magam. Hideg ujjak kezdték tapogatni a fejemet. Egyszer csak éles fájdalom nyilallt a tarkómba – felkiáltottam fájdalmamba.
- Nyugalom, csak segíteni akarok – hallottam ködösen Alec hangját. Közben az öntudatlanság minden erővel le akart rántani a mélybe. Tehát mégis ők azok. Akkor már nem forgok akkora veszélyben… de ők igen! Aztán eszembe jutott, ahogy Liyliyth fájdalmában a földön fetrengett. Alecék meg tudják magukat védeni, de mi ha Valerie… ennél a mondatnál az öntudatlanság hullámai átcsaptak a fejem fölött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése