Boldog szülinapot, ESALSz!

Csumi, pípöl! Íme, tádá, dobpergés! HAPPY BIRTHDAY TO YOU, ESALSz (+ezen a napon lettem író, gratulácska nekem)!!!! Íme a beígért novella... Nem lett valami dobjuk el a gatyánkat hosszú, de a tartalom számít, ugye? 
Annak, aki megdob egy komival, előre is arigatou!

     A blog szülinapjára készült novella

Fél perccel később már egy kórházi ágyon feküdtem. Fájt, nagyon is. Hatalmas volt a kín, fejemen izzadságcseppek gyöngyöződtek.  Marcus egy tőrrel vágta fel a hasam, amiből később ömleni kezdett a vér. Ezt szinte meg sem éreztem, hisz volt jobb dolgom is. Szóval, hogy is kell? Ja igen: nyomd!

- Mindenki kifelé!Csak én és Alec maradjunk a szobában! - parancsolta. A többiek gyorsan kislisszoltak. 

- Édesem tarts ki - kérte szerelmem.

- Ez csak természetes, nem lesz semmi bajom... biztos borzasztó látványt nyújtok - kacagtam fel, amely halk nyögésbe torkollott. Megpróbáltam nem sikoltani amikor a baba eltörte a bordáimat. Nyilalló fájdalom az oldalamban, hangos reccsenés kísérte a gyötrelmet.

- Marcus, ugye nem fog...? - kezdte Al, de Marcus közbevágott. 

- Nem! A baba nem veszélyes rá nézve - magyarázott a férfi. Fellélegeztem, de nem tartott sokáig, hisz visszatért a hasogatás. Megszorítottam szerelemem kezét. Pár másodperccel később babagügyögés hangzott fel. Nem, nem sírt, csak aranyosan magyarázott a maga nyelvén. Még nem láttam, hisz a férfi megmosta, majd pólyába bugyolálta. 

- Egy kislány! - jelentette ki Marcus.

- Milyen színű a haja? - kérdeztem halkan. Úgy nézett rám, mint egy bolondra, mintha azt kérdeztem volna, hogy a kutya emlősállat-e. De mikor látta, hogy csak vigyorogva várom a választ kimondta:

- Szőke.

- Mi? - kérdeztük egyszerre Alec-el, majd mindketten elnevettük magunkat. SZŐKE?! Köszi sors, ez kellett még!

- Igen. És kék szeme van - folytatta az információ átadását. 

- Kék? - értetlenkedtem. Nem emlékszem, hogy a családunkból bárkinek kék szeme lenne. 

- Az én hibám - mosolygott Alec. Csak úgy sugárzott a boldogság az arcáról. - Nekem is kék szemem volt.

Elnevettem magam, miközben Marcus átadta a kislányt férjemnek. Teljesen idióta vagyok, hogy nem gondoltam erre. Alec kék szemekkel... hmmm. 

- Olyan izé vagy - mondtam neki. Mély féltékenységi roham tört rám.

- Miért? - értetlenkedett.

- Mert te fogtad meg először - adtam a nyers választ, vádló szemekkel. 

- Egy pillanat és odaadom - nézett rám kérlelő szemekkel. Bólintottam majd lenyűgözve néztem, ahogy a férjem a kisbaba arcát simogatja. Olyan aranyos volt.

- Gyönyörű - suttogta szerelmem elragadtatva.

- Add ide! - követeltem mosolyogva.

Belefektette az ölembe. Tényleg csodaszép volt. Kék, értelmes íriszeit rám csillogtatta, hosszú tejfelszőke haja beterítette kezem. Mesébe illó látvány. Tanácstalanul néztem Alec-re.

- Valerie - suttogta megadón.

- Igen, Valerie - szóltam elérzékenyülten, és megpusziltam kis arcát. Különleges név egy csodás gyermeknek. 

- Olyan... gyönyörű - szememmel arcát pásztáztam. Egyre jobban belopta magát a szívembe. - Úgy szeretlek titeket.

Fél évvel később

Hangos babasírásra keltem. Ezt eléggé furcsálltam, hisz Valerie nem az a síró típus. 

- Fent vagy? - susogta a fülembe Alec. 

- Már igen - morogtam fáradtan. 

- Valerie sír - jelentette ki, mire felültem. 

- Te vagy a férfi, ráadásként még vámpír is - vetettem oda, majd odasétáltam a kiságyhoz. 

Felkaptam Val-t, és ringatni kezdtem, közben apa altatóját dúdoltam. 

- Csodálatosak vagytok - nézett minket elbűvölten férjem. 

Gyengéd mosolyt villantottam rá, majd leültem az ölébe. 

- Valerie a csodálatos -  hirtelen túlcsordultam a szeretettől. 

- Az anyja még szebb - ölelt át minket hátulról, én pedig szavaitól megbűvölten hajtottam hátra a fejem, hogy aztán a vállán pihentessem. 

- Szeretlek - fordultam felé, hogy aztán gyengéd csókba forrjunk össze. 

- Szeretlek - ismételte meg ajkaimba zihálva. 

Másnap

- Mamiiii! - ismerős hang hasított a tudatomba. 

Széjjelnéztem, hogy merről is várhatom a támadást, de nem óvatlanságomban nem néztem hátrafelé, így nem vettem észre a hátamra vetődő kislányt. A hirtelen súlytól elvesztettem az egyensúlyom és pofára estem. 

- Aucs. - osztottam meg a világgal érzéseimet. 

Lányom csilingelő kacagása a fülembe csengett. Meseszép muzsika.
- Mami, mamai, legyőztem Felix-et szkanderban! - mesélte ujjongva. 
- Komolyan? - nyílt tágra a szemem. Persze, nekem hülyének beugrott miért is lehetséges ez. - Wáow, gratulálok, akkor ezek szerint még nálam is erősebb vagy!
Boldogan csillogtatta rám ég kék szemeit. Lenyűgöztek ezek a káprázatos tengerszín íriszek. Hatalmas vágyat éreztem, hogy Al-t is ilyen csodás szemekkel lássam. Erről jut eszembe...Alec-ék nemsokára hazaérnek a küldetésről. Már alig várom, bensőmben egy hatalmas türelemlufi dagad, amely bármely pillanatban kipukkanhat, és akkor félő, hogy nem lesz semmi a Volturi palotából. Bár, hogy így belegondolok, nem tenne jót a klán hírnevének, ha megtudnák más családok, hogy a királynő porig rombolta a palotát. Már nem láttam egy hónapja. 
- Na, gyere hercegnő - kaptam karjaimba szeretett lányom, és besétáltunk a nagyterembe. Leültem a trónra, ölemben a csöppséggel. 
- Nem vagyok hercegnő - durcizott a fent említett kis csoda.
- Akkor mi vagy? Fenséges asszony? - hasított a beszélgetésbe egy mély hang. 
Felismertem a borzongató baritont, boldogan fordultam az ajtó felé. 
- Alec... - suttogtam boldogan. 
- Apa!! - sikította a kislányom - csak reménykedtem, hogy megúszom egy nagyobb dobhártyaszakadás nélkül.                                       
- Hercegnőm! - kapta fel, és pörgette meg a kis örökösnőt. 
~ Mondtam, hogy hercegnő ~ gondoltam magamban elégedetten. 
- Nessie - suhant hozzám, és ajkait már szorosan az enyémhez szorította. 
- Szia - kacagtam fel, és átkaroltam a nyakát. 
Míg egyik kezébe lányunkat tartotta, a másikkal engem kapott fel.
- Áhh! - sikkantottam, amikor megéreztem testem a hideg karok közt. - Ne légy már... buta!
- Buuta? - nevetett kellemes hangján. Túl jó, túl tökéletes hozzám. 
- Nem tanítjuk csúnya szavakra a gyereket - dorgáltam mosolyogva. 
- Igen is - bólintott. 

                                      

2 évvel később

- Anya! Anya!

A hang felé fordultam, és megpillantottam kislányomat. Szőke haja szállt utána, amint felém futott. Frufrut vágtunk neki, mert nagyon szeretett volna, és mindenki úgy gondolja, borzasztó drága vele. 
- Kicsim! - felkaptam és megpörgettem. Porcelánarca ragyogott a boldogságtól. 
- Anyu, győzd már meg nekem az aput, hogy  menjünk el a titkos helyetekreee! Légyszíííves! - és még hogy Alice-nek nem lehet ellenállni! Ahogy néz azokkal a hatalmas kék szemeivel, az ember szíve olvadt hóemberesdit akar játszani. 
- Rendben, menjünk - mosolyodtam el. Kézen fogom és szobánkba sétálunk. 
- Al! - nyitottam be. Az ágyán fekszik és olvas... A lusta dögje!
- Apuci! - ölelte át kislányom. 
- Valerie! - viszonozta a gesztust férjem. 
Mosolyogva figyeltem őket.
- Apu, menjünk le úszni, kérlek! - vetette be újra a boci szemeit. Ez a technika mindenkinél beválik, még Damon is alázatos kiskutya lesz tőle. 
- Oké, gyere! Keresünk neked valami cuki kis ruhát! - kapta fel Alec, és már a fiókos szekrény előtt is álltnak. Sokáig válogattak, nekem persze fél perc, míg kiválasztom a megfelelőt. Miután Val-t átöltöztettük, már indultunk is, hisz mi már teljes harci szerelésben vártunk kislányunkat. Futva 5 perc alatt oda értünk, és Alec, már fejest is ugrott a kis tóba.
- Hülye... - morogtam az orrom alatt. Férjemet Valerie követte, már ő is vidáman úszkált. Majd engem is beimádkoztak. 
- Brrr.... de hideg! - morogtam az orrom alatt. 
- Anya, gyere már! - kacagott fel a kis örökös. 
- Egy másodperec, míg megszokom - mutattam fel mutatóujjam.
- Siess! - sürgetett férjem, nyakába a csöppséggel. Na jó, nem olyan csöpp már, úgy néz ki mint egy jól termett nyolcéves.
- Jó, jó, én csak félig vagyok vámpír. 
Igen, Val tudta, hogy mik is vagyunk és azt is, hogy ő mi. Tisztába volt az én és a saját történetével, embervéren élt. Persze, mindig a kórházból loptuk. Emlékszem az első etetésre.
"-NESSIE!
- Mi van? - dugtam be fejem fáradtan a konyha ajtaján. 
- A lányod nem hajlandó enni! - jelentette ki Jane, aki boldog keresztanyakén éli napjait... kivéve amikor épp nem kínzógép. 
- Mit kéne csináljak? - vetettem oda. 
Lehet, most rossz anyának tűnök, de Valerie miatt nem aludtam már a születése óta. Szokása, hogy csak akkor szundizik, ha az ölembe tartom, és ha leteszem, egyből felébred. 
Már azt is megtudtuk, hogy képességteremtő, tehát bárki másnak és saját magának tud akármilyen különleges erőt teremteni, és előszeretettel lebegteti az embereket ide oda, míg ő jókat kacag a kétségbeesett arcokon... a kis szadista. 
- Olyan - mutatott Demi-re aki kényelmesen szürcsölte a vért. 
- Vért akar? - hökkentem meg. Hoppá, mi lesz itt? 
Odaballagtam a hűtőhöz, és kikaptam egy tasak 0-sat. Bedobtam - szebben mondva bebasztam - a mikróba, aztán egy perc múlva kivettem. Cumisüvegbe öntöttem, majd elvette a "személyre szabott kínzógéptől" a babám, majd szájába dugva a cumisüveget etetni kezdtem. Vidáman nyelte le a vörös folyadékot, mire rám jött a szomjúság... mindegy, várhat. Miután sikeresen kiürült az etetőkellék, Val bealudt. 
- Alszik - susogtam rekedten. 
- És? - kérdezte Jane. 
- ÉÉÉÉS?! MEGYEK ALUDNI!"
Nagyon nevettem az emléken, majd odaúsztam a családomhoz. Alec karjaiba bújtam, hozzádörgölőzve, mire felhördült mély baritonján. Imádom, hogy egyetlen mozdulattal fel tudom izgatni, és még nem is kell erőlködnöm. 
- Parancsolsz? - pimaszkodtam vele. 
- De gonosz vagy már - nyekeregte. 
- Én is szeretlek - csókoltam meg. 
Azt hiszem, megtaláltam a helyem. Azt a helyet, ahová tartozom, ahová mindig tartoztam és ahová mindig is fogok. Először, amikor megpillantottam Alec-et, azt hittem, hogy csak gyermeki fellángolás van köztünk.  De nem... ez annál több volt. Minden hozzá köt. És ezt a köteléket elszakítani képtelenség. Olyan erős, mint a legkeményebb beton. Olyan mély, mint a legmélyebb szakadék... és igaz! Olyan igaz, minthogy én itt állok. Két mondatot véstünk a kastély falába: "Non c'è cosa più meravigliosa, se si vuole qualcuno da amare e viceversa. Ma forse è la seguente: se si trova l'anima gemella." Elbűvölve néztem az összeölelkező népséget, és mosolyogva csatlakoztam. A Volturi nem is olyan ijesztő és borzalmas népség, mint ahogy az kinéz. Majd átadtam magam a végtelen boldogságnak, amit csak egy igaz család tud megadni nekem. 

ESETLEG kérhetnék egy kevéske komiiit? Please! :D ESALSz= Egy story a lehetetlen szerelemről xDD
Az Akatsuki legyen veletek ^^