Sziasztok!!! Az előző fejihez nem kaptam pipát amitől egy kicsit elszomorodtam. :///Remélem most kapok pipákat!!!! <3
/Renesmee szemszöge/
Barátnőm már szinte mindent elkészített a "bulira". Caius nem volt elragadtatva az ötlettől, de végül is meggyőztünk. Egy nap mindenki el volt foglalva a teendőivel mikor szóltak a "gárdának", hogy vendég érkezett a Volturihoz. Mindenki a nagyterembe gyűlt készen állva az igazságosztásra vagy ,mire . Kinyílott az ajtó, majd Heidi kíséretében ,egy harmincas éveiben járó férfi lépett be.
-Miért jött ide?-kérdezte Caius cseppet sem szívmelengetően.
- A gyermekeimért.-felelte a férfi, majd látva a zavarodott arcokat folytatta.-Alexander Clayton és Mary-Jane
Woodrowért.
Látszott mindenkinek a szemében, hogy nem ismerik őket. Vagyis nem mindenkinek. Alec és Jane megfagytak mellettem. Hát Persze. Mary-Jane azaz akit mi Jane-ként ismerünk. Alexander pedig Alec volt.
-De....te....hogy?-nyögte Jane.
-Én változtattalak át titeket. Aztán meg elszöktetek.-magyarázott a férfi.
-Ki ez ? - kérdezte türelmetlenül Aro.
-Az apánk.-mondta határozottan Alec.- Florentio Woodrow.
Az apjuk. És most elviszik tőlem.
-Pontosan.-mosolygott.-Elviszem őket.
Gondolatolvasó?
-Pontosan.-ismételte ugyanazzal a gúnyos mosollyal a pofáján.
-Nem.-feleltem egyszerűen. A többiek is hevesen bólogattak. Még a vezetők is. Senki sem akarta Janet vagy Alecet elveszíteni. Túl sok mindenen mentünk keresztül, hogy most csak úgy elengedjem.
-Ki vagy te , hogy megmond hogy mit tegyek a saját gyermekeimmel?-emelte fel a hangját.Erre határozottan szerelmem és Jane elé álltam. Minden Volturis követte a példám, így egy nagy félkört formálva az ikrek körül.
-Nem egyedül vagyok.-vágtam vissza.-De ez nem a maga vagy a mi döntésünk. Hanem az övéké.- Fordultam Jane és szerelmem felé. Ők határozottan kiléptek a tömegből,majd végül Alec szólalt meg.
-Nem megyünk sehová!-jelentette ki.
-Sehová.- visszhangozta Jane.
-Ti akartátok.- morgott Florentio. Szúrós szemmel nézett egyenesen a szemembe. Majd hirtelen nem érzékeltem mást, csak a testemben végigfolyó lávát.
/Jane szemszöge/
-Ti akartátok.-morgott Florentio. Ránézett Renesmeere , aki ugyanabban a pillanatban, már a földön fetrengett fájdalmában.
-De ez az én képességem!-vetettem oda.
-Mit gondolsz kitől örököltétek? A bátyádé is megvan.- terült el gúnyos vigyor a képén.-Szóval vagy velem jöttök, vagy a lány meghal.
Alec szemében, felizzott a gyűlölet. Majd megenyhült az arca amikor ránézett a szenvedő Nessiere.
-Jane itt marad. Én megyek.-jelentette ki bátyám.
-Ezt már szeretem.-jelentette ki.-Kislányom, majd még találkozunk.-vetette oda. Nyilvánvaló, hogy Alec kellett neki.
-Nem hagyhatsz itt. -könyörögtem bátyámnak.
-De te itt boldog leszel. Kérlek vigyázz magadra és Nessiere .-majd megpuszilt és otthagyott.
/Alec szemszöge/
Apámmal jártam az erdőt amikor hangokra lettünk figyelmes. De nem foglalkoztunk vele. Bevezetett a házba és egy lányhoz vitt.
-Alexander, had mutassam be , feleségedet: Abbygeal McForryt.-mondta.
-Hogy kit?- ijedtem meg.
-Szia, Alex.-utáltam ha így hívnak.-Abby vagyok.
Majd kezet nyújtott, de arrébb löktem.Hogy képzeli, hogy csak úgy elszakítja tőlem azt akit szeretek és összead egy másik lánnyal?
-Könnyen.-válaszolta a fel nem tett kérdésre. Majd egy hangos kiáltás és oda az ajtó.....
/Renesmee szemszöge/
-Ki kell szabadítanunk.-jelentettem ki. Mindenki bólintott és útban is voltunk, Alec illata után. Körbeálltuk a kis házat és hallgattunk.
-Alexander, had mutassam be , feleségedet: Abbygeal McForryt.-mondta Alec apja. Akkorát morogtam, hogy valószínűleg az egész város hallotta. Akcióba lendültem a többiekkel a nyomomban. Egy rúgással betörtem az ajtót.Lassan besétáltam a porfelhővel telt szobába.
-Kérem vissza, Alecet.-követeltem.
-Már megint te?-sziszegte Florentio.
-Ja megint én. Valami ellenezni való?-kérdeztem.
-Ő az enyém!!-sikoltotta egy szőke csaj és rám vetette magát. Hevesen küzdöttünk.
-Hé te ember vagy!-mosolygott majd beleharapott a csuklómba. Próbáltam leszedni de mind hiába. Egy hatalmasat ütöttem e fejére amitől lerepült rólam egyenesen az erdőbe. A seb elkezdett összeforrni.Florentio eltűnt. Rávetettem magam Alecre mire ő megpörgetett a levegőben. Miután visszamentünk a palotába , lefürödtem és bebújtam az ágyba. Kopogást halottam és egy gyors Szabad után , szerelmem lépett be a szobámba. Hosszasan megcsókolt és befeküdt mellém az ágyba.
-Alec?-szólaltam meg.
-igen?
-Holnap elmehetnénk valahova.- jöttem az ötlettel. A terv az volt, hogy én elcsalom Alecet, Santiago meg Janet valahová és háromra visszaszolgáltatjuk őket.
-Oké. De most aludj. Késő van.-majd megpuszilta a fejem én meg az álmok tengerébe zuhantam
/Renesmee szemszöge/
Barátnőm már szinte mindent elkészített a "bulira". Caius nem volt elragadtatva az ötlettől, de végül is meggyőztünk. Egy nap mindenki el volt foglalva a teendőivel mikor szóltak a "gárdának", hogy vendég érkezett a Volturihoz. Mindenki a nagyterembe gyűlt készen állva az igazságosztásra vagy ,mire . Kinyílott az ajtó, majd Heidi kíséretében ,egy harmincas éveiben járó férfi lépett be.
-Miért jött ide?-kérdezte Caius cseppet sem szívmelengetően.
- A gyermekeimért.-felelte a férfi, majd látva a zavarodott arcokat folytatta.-Alexander Clayton és Mary-Jane
Woodrowért.
Látszott mindenkinek a szemében, hogy nem ismerik őket. Vagyis nem mindenkinek. Alec és Jane megfagytak mellettem. Hát Persze. Mary-Jane azaz akit mi Jane-ként ismerünk. Alexander pedig Alec volt.
-De....te....hogy?-nyögte Jane.
-Én változtattalak át titeket. Aztán meg elszöktetek.-magyarázott a férfi.
-Ki ez ? - kérdezte türelmetlenül Aro.
-Az apánk.-mondta határozottan Alec.- Florentio Woodrow.
Az apjuk. És most elviszik tőlem.
-Pontosan.-mosolygott.-Elviszem őket.
Gondolatolvasó?
-Pontosan.-ismételte ugyanazzal a gúnyos mosollyal a pofáján.
-Nem.-feleltem egyszerűen. A többiek is hevesen bólogattak. Még a vezetők is. Senki sem akarta Janet vagy Alecet elveszíteni. Túl sok mindenen mentünk keresztül, hogy most csak úgy elengedjem.
-Ki vagy te , hogy megmond hogy mit tegyek a saját gyermekeimmel?-emelte fel a hangját.Erre határozottan szerelmem és Jane elé álltam. Minden Volturis követte a példám, így egy nagy félkört formálva az ikrek körül.
-Nem egyedül vagyok.-vágtam vissza.-De ez nem a maga vagy a mi döntésünk. Hanem az övéké.- Fordultam Jane és szerelmem felé. Ők határozottan kiléptek a tömegből,majd végül Alec szólalt meg.
-Nem megyünk sehová!-jelentette ki.
-Sehová.- visszhangozta Jane.
-Ti akartátok.- morgott Florentio. Szúrós szemmel nézett egyenesen a szemembe. Majd hirtelen nem érzékeltem mást, csak a testemben végigfolyó lávát.
/Jane szemszöge/
-Ti akartátok.-morgott Florentio. Ránézett Renesmeere , aki ugyanabban a pillanatban, már a földön fetrengett fájdalmában.
-De ez az én képességem!-vetettem oda.
-Mit gondolsz kitől örököltétek? A bátyádé is megvan.- terült el gúnyos vigyor a képén.-Szóval vagy velem jöttök, vagy a lány meghal.
Alec szemében, felizzott a gyűlölet. Majd megenyhült az arca amikor ránézett a szenvedő Nessiere.
-Jane itt marad. Én megyek.-jelentette ki bátyám.
-Ezt már szeretem.-jelentette ki.-Kislányom, majd még találkozunk.-vetette oda. Nyilvánvaló, hogy Alec kellett neki.
-Nem hagyhatsz itt. -könyörögtem bátyámnak.
-De te itt boldog leszel. Kérlek vigyázz magadra és Nessiere .-majd megpuszilt és otthagyott.
/Alec szemszöge/
Apámmal jártam az erdőt amikor hangokra lettünk figyelmes. De nem foglalkoztunk vele. Bevezetett a házba és egy lányhoz vitt.
-Alexander, had mutassam be , feleségedet: Abbygeal McForryt.-mondta.
-Hogy kit?- ijedtem meg.
-Szia, Alex.-utáltam ha így hívnak.-Abby vagyok.
Majd kezet nyújtott, de arrébb löktem.Hogy képzeli, hogy csak úgy elszakítja tőlem azt akit szeretek és összead egy másik lánnyal?
-Könnyen.-válaszolta a fel nem tett kérdésre. Majd egy hangos kiáltás és oda az ajtó.....
/Renesmee szemszöge/
-Ki kell szabadítanunk.-jelentettem ki. Mindenki bólintott és útban is voltunk, Alec illata után. Körbeálltuk a kis házat és hallgattunk.
-Alexander, had mutassam be , feleségedet: Abbygeal McForryt.-mondta Alec apja. Akkorát morogtam, hogy valószínűleg az egész város hallotta. Akcióba lendültem a többiekkel a nyomomban. Egy rúgással betörtem az ajtót.Lassan besétáltam a porfelhővel telt szobába.
-Kérem vissza, Alecet.-követeltem.
-Már megint te?-sziszegte Florentio.
-Ja megint én. Valami ellenezni való?-kérdeztem.
-Ő az enyém!!-sikoltotta egy szőke csaj és rám vetette magát. Hevesen küzdöttünk.
-Hé te ember vagy!-mosolygott majd beleharapott a csuklómba. Próbáltam leszedni de mind hiába. Egy hatalmasat ütöttem e fejére amitől lerepült rólam egyenesen az erdőbe. A seb elkezdett összeforrni.Florentio eltűnt. Rávetettem magam Alecre mire ő megpörgetett a levegőben. Miután visszamentünk a palotába , lefürödtem és bebújtam az ágyba. Kopogást halottam és egy gyors Szabad után , szerelmem lépett be a szobámba. Hosszasan megcsókolt és befeküdt mellém az ágyba.
-Alec?-szólaltam meg.
-igen?
-Holnap elmehetnénk valahova.- jöttem az ötlettel. A terv az volt, hogy én elcsalom Alecet, Santiago meg Janet valahová és háromra visszaszolgáltatjuk őket.
-Oké. De most aludj. Késő van.-majd megpuszilta a fejem én meg az álmok tengerébe zuhantam
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése