18. Fejezet:Fekete Rózsa

1. köszönöm a komit: -F.Mágus-nak

és                                    -Lames.♥ nek

2.Az, hogy Nessie hogy lehet rákos, kiderül ebből a fejezetből.... Azért választottam ezt a betegséget, mert mamámat és dédimet is ez vitte le...sőt osztálytársam anyukáját is...ezzel rájuk szeretnék emlékezni...:"/

3.Itt a folytiiii :D

4.Zene! :D 

Az elmúlásban tulajdonképpen az a fájdalmas, hogy nélkülünk történnek a dolgok.

  
                                                /Renesmee szemszöge/

-Tessék?-tudtam, mi ez a betegség. 

-Pontosan.De azt még nem sikerült kideríteni, hogy milyen fajta...-folytatta.

-Mennyi idő van még...-suttogtam.

-Két év.-mondta papa.

Két év.Ennyi jutott nekem , hogy kiélvezzem az életet. 

-De hogyan...?-nem folytattam, de gondoltam, érti mit akartam kérdezni.

-A vérminták szerint, már Bella is rákos volt, de aztán átváltoztattuk és semmissé tettük.

-De rám nem hat a vámpírméreg.-mondtam elfúló hanggal.

Carlisle csak lehajtott fejjel távozott.

-Papa!-kiabáltam. 

-Igen?-suhant be.

-Alec-nek egy szót se!-"parancsoltam". Ő csak bólintott és kisétált az ajtón. Én is felálltam és követtem a nagyterembe. 

-Na, miért nem gyógyul be a kezed?-jött oda hozzám szerelmem.

-Öm...a fejlődésem miatt.-füllentettem. Borzalmas volt a szemébe hazudni.

-Akkor jó.-csókolt meg.

Bárcsak az lenne...

-Mester, gyertek a nagyterembe nagyterembe.-lépett be az ajtón kopogás nélkül Jane.

-Privát szféra is létezik.-nézett rá szúrósan Alec, mire oldalba böktem. Utálta szegény ha Mesterezik.

-Naaa...-nyafogott. 

-Mindjárt megyünk.-mosolyogtam rá, amit viszonzott. Olyan jó, hogy barátnők lettünk. Felvettem a fekete köpenyt és végigsiettem a folyosón. Kedvesem rendíthetetlenül jött mögöttem, készen, hogy megvédjen a pókoktól is.  Egyszerre léptünk be a már jól ismert terembe és álltunk be a helyünkre. Én a trónszékek mellett álltam, csakúgy mint Sarah és Heidi, ugyanis mi voltunk a "feleségek".

Ekkor belépett az ajtón egy férfi. Igézően szép, kék szemei fagyosan ragyogtak, márvány fehér testén a legdrágább divat szerinti ruhadarabok voltak.

-Ki maga?-kérdezte szerelmem. Még mindig durcás volt, amiért Jane megzavart minket. Magamba jót mosolyogtam.

-A nevem Damon.-válaszolt.

-Maga is félvér?-kérdezte Felix, aki a másik vezér lett.

-Nem. Vámpír vagyok. 398 éve.-magyarázott a férfi aranyos fintorral. Te hülye vagy, Renesmee...-nevettem magamban.

-Az hogy lehet?-kérdezte magától Alec.

És én tudtam a választ.

-Öhm...elnézést!-szólaltam meg.-Mester beszélhetnék.-vigyorogtam.
-Mond!-morgott Alec.
-Nekem pap...akarom mondani Carlisle azt mondta,hogy létezik egy másik vámpírfaj is...nem lehet...
-Valószínűleg!-bólintott Felix. Nagyon megkomolyodott, de szerencsére amikor nincs ilyen "gyűlés" akkor ugyanaz a a jó pofa mackó.-Beszélj magadról!
És Damon mesélt. Elmondta, hogy egy tűzvészben változtatta át egy Katherine nevű lány, aki azután elhagyta. Azért akart csatlakozni, mert unta a bátyja és egy Elena nevű lány "drámáját" nézni nap mint nap.
-Menj ki és meghozzuk a döntést.-mondta szerelmem.
-Szerintetek?-fordult felénk Alec.
-Nem lehet semmi baj abból, ha beáll...-kezdtem.
-Ki szavaz arra, hogy vegyük be?-szólalt meg Demetri, aki a harmadik vezér szerepét kapta.
A lányokkal egyből felemeltük a kezünket és meg egy jó pár Volturis tag: Santi, Dem, Santi, Afton, Corin és így tovább. Egyedül Alec és Jane nem rakták fel a kezüket.
-A többség döntött. Gyere be!-hangoztatta Felix.
Damon besétált. 
-A döntés a következő: Üdvözlünk a családban, Damon Volturi. Renesmee megmutatja a szobádat!-vigyorgott Dem Alecre. Neki a keze ökölbe szorult, amin csak mosolyogni tudtam.
-Gyere!-biccentettem az ajtó felé.
-Mindig ilyenek...?-fordult felém Damon. 
-Nem. Csak játsszák a macsót.-nevettem.-Ez a szobád.
Benyitottunk.
-Woooow.Ti aztán pénzesek vagytok!-meresztett nagy szemeket.
-Mit vársz egy több ezer éves vámpírcsaládtól?-mosolyogtam rá.-Ha bármi van, szólj.
Majd átsuhantam a szobába és átvettem egy kényelmes ruhát.
-Szia.-suttogta a fülembe Alec.
-Szia.-súgtam vissza.
-Mit gondolsz az új tagról?-karolt át és ringatni kezdett.
-Rendes srác.-néztem arcába. Abba a gyönyörű arcba amit két éven belül el fogok felejteni. Könny csordult a szemből és koppant hatalmasat a padlón.
-Mi a baj?!-kérdezte azonnal Alec.
-Semmi.-bontakoztam ki az öleléséből.
-Komolyan!-kapott az ölébe.
-Ha nem teszel le megverlek.-suttogtam nyakába.
Erre lefektetett az ágyba, majd mellém bújt.
-Jó éjt!-csókolt meg.
-Neked is.-majd betemettem a párnámba az arcom, elrejtve a könnyeket...

                                          Damon